DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem állna Russell útjába a Williams

A jövő világbajnokát látja a fiatal britben Claire Williams, a grove-iak helyettes csapatfőnöke, és bár szeretné, ha sokáig náluk maradna, el fogja engedni pilótáját, ha jobb lehetőséget kap.

George Russell úgy mutatkozott be tavaly a Formula-1-ben, hogy gyakorlatilag az összes utánpótlás sorozatot megnyerte, ahol indult. Első F1-es idénye is annak ellenére sikerült meggyőzőre, hogy a sereghajtó Williamsben ült és a mezőnyből egyedüliként nem szerzett pontot, de a csapattárs Robert Kubica elleni 21-0-s időmérős mérleg magáért beszélt. Nem véletlen, hogy sokan a jövő világbajnokát látják benne, és így van ezzel Claire Williams helyettes csapatfőnök is, aki azt is elárulta: nem állna pilótája útjába, ha esetleg a Russell útját egyengető Mercedes hívná.

russell-williams-teszt-1



„George-nak igen világos célja van: világbajnok akar lenni, és határozottan hiszem, hogy az is lesz” – nyilatkozta Williams a PA hírügynökségnek. „George rendkívül hasznos tagja a csapatnak, ezért szeretném megadni neki azt az autót, amely miatt nem nézelődik másfelé. Hosszú távú szerződése van velünk, és arra számítanék, hogy Williamsben is fog ülni, amíg az le nem jár. De a Mercedes az Mercedes, soha nem akarnék egy pilóta nagy lehetőségének útjába állni, ha a mi csapatunk nincs versenyképes pozícióban.”

Claire Williams azt is elmondta, mi nyűgözte le igazán Russellben: „George-ban megvan a teljes csomag. Szerény és kedves srácnak tűnik, de belül van egy acélerős réteg, amelyet a szülei neveltek belé. Nem volt egyszerű dolga sem neki, sem a családjának, hogy eljutott eddig a pontig a karrierjében. Ilyen szempontból nagyon hasonlít Lewis Hamiltonra. Ha nem ajándékba kapsz mindent, az éhessé tesz és küzdelemre sarkall. Ez bizonyos előnyt ad a pilótának, de George azt is látja, hogy nem elég a természetes tehetség ahhoz, hogy mindezt elérje. Folyamatosan tud tanulni és fejlődni. Még csak 22 éves, igen hosszú pályafutás áll még előtte ebben a sportban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: