Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. június 1. hétfő
F1

Koronavírus: Nézők nélkül rendezik meg a Bahreini Nagydíjat

A szervezők vasárnap reggel közleményben jelentették be, hogy a világjárvány terjedése miatt az F1 történetének első „zárt kapus” versenyét rendezik majd meg a szezon második fordulóján.

Az április közepi Kínai Nagydíj elhalasztása után itt az újabb konkrét intézkedés a Formula-1-ben, amelyet a koronavírus-járvány váltott ki: a Bahreini GP szervezői vasárnap reggel közleményben bejelentették, hogy nem lesznek nézők a szezon második állomásán, így azt csak a televíziós közvetítéseken keresztül lehet majd követni. A bahreiniek lépése nem váratlan a járvány terjedése láttán és azt követően, hogy néhány napja már befagyasztották a jegyeladásokat. Így ez lesz az F1 történetének első „zárt kapus” futama.

f1-bahrein-dppi-1



„A nemzetközi partnereinkkel és a nemzeti egészségügyi munkacsoporttal való egyeztetés után Bahrein úgy döntött, hogy az idei Bahreini Nagydíjra csak a résztvevők léphetnek be” – olvasható a szervezők közleményében. „F1-es rendezőként óriási felelősséget jelent a támogatók és a versenyre kilátogatók jóléte közötti egyensúlyozás. Tekintve a Covid-19 világszintű terjedését, jelenleg nem lenne helyes egy olyan kiemelt sporteseményt megrendezni, amely nyitott a publikum számára, és ahol nemzetközi beutazók ezrei és helyi szurkolók érintkeznének egymással. Viszont biztosítandó azt, hogy se a sport, se annak világszintű támogatói bázisa ne szenvedjen indokolatlan hátrányt, magát a versenyhétvégét megrendezzük televíziós eseményként.”

Az idézett közlemény kiemeli: a bahreini hatóságok eddigi járványkezelő intézkedései roppant sikeresnek bizonyultak, a nagydíjhétvége miatti beutazások megnövekedő száma miatt viszont csak a fenti intézkedéssel tudták garantálni az esemény biztonságos lebonyolítását.

A mostani bejelentés néhány órával azok után érkezett, hogy Olaszországban a kormány több az F1-et is érintő régiót is karantén alá vont – igaz, egyelőre úgy tűnik, ennek ellenére is megrendezhetik a jövő hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?