DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Red Bull: Verstappen vb-címe az idei cél

Dr. Helmut Marko szerint felkészültebben vágnak neki ennek a szezonnak, mint az utóbbi évkben bármelyiknek, így a céljuk is egyértelmű: világbajnokká tenni Max Verstappent, már 2020-ban.

A barcelonai tesztelés után Max Verstappen arról beszélt, hogy gyorsnak érzi a 2020-as Red Bullt, az autó jól viselkedik és bár kisebb-nagyobb problémák vannak, de úgy érzi, hogy készen állnak az Ausztrál Nagydíjra. A holland pilóta hónapok óta szajkózta, hogy ezt az évet nem kezdhetik megint olyan rosszul, mint az utóbbiakat, mert az megint a vb-címbe kerülhet - dr. Helmut Marko szerint jól állnak ezen a téren.

"Az autó éppen úgy viselkedik, ahogy azt reméltük eddig, legalábbis én így hallom a technikai részlegtől" - mondta a Red Bull tanácsadója a német RTL-nek adott interjújában. "Igazából pozitív érzésekkel kezdjük meg a 2020-as szezont, a célunk pedig ebben az évben az, hogy a sportág valaha volt legfiatalabb világbajnokává tegyük Max Verstappent" - jelentette ki Marko.

worcha



Persze ő azért máskor is szokott bátor dolgokat mondani, az viszont valamelyest mégis csak érdekes, hogy csak Verstappenről beszél, Alex Albonról nem nagyon - azt ugyanakkor hozzátette, hogy az autó jó, úgyhogy szerinte jó esélyeik lehetnek bármire csapatszinten is.

"A tesztidőszakban még nehéz látni az erőviszonyokat, de az egyértelmű, hogy felkészültebbek vagyunk, mint az utóbbi években ilyenkor. Versenyképesnek bizonyultunk Barcelonában és azt hiszem, hogy Ausztráliában képesek leszünk a győzelemért harcolni a Mercedesszel" - tette hozzá, valószínűleg itt is jól megválogatva a szavait és nem véletlenül kihagyva az esélyesek közül a Ferrarit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: