DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A Racing Point nem érti, a többiek miért nem másolnak

A rózsaszín csapat szerint mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy az élcsapatoktól vásároljon alkatrészeket, ezért feleslegesnek tartják a kritizálást és a panaszkodást.

A 2020-as F1-es idényre a Racing Point istállója egy teljesen szabályos módon, a Mercedesszel szorosan együttműködve építette meg új autóját. A végeredmény némi túlzással a tavalyi világbajnok autó másolata lett, ami annak sikerességét figyelembe véve több középcsapatnál kiverte a biztosítékot. Andy Green technikai igazgató szerint azonban riválisoknak semmi kifogásuk nem lehet erre a módszerre.

racingpoint-teszt-2021



„Nem tudom, milyen alapon panaszkodnak. Amit csináltunk, azt az előírásoknak megfelelően tettük. Ez a játék lényege: adott egy szabályrendszer, amin belül igyekszünk minél gyorsabbak lenni. A többi csapatnak is megvan a lehetősége arra, hogy a miénkhez hasonló utat válassza. Már régóta szerettünk volna ilyen irányba elmozdulni, de eddig nem rendelkeztünk az ehhez szükséges költségvetéssel. A panaszok csak bátorítanak, mert azt jelentik, hogy valamit jól csináltunk. Ha a mezőny végén lennénk, senki se tenné szóvá a módszerünket.” 

A szakember tisztában van vele, hogy a riválisoknak csak azért van problémájuk ezzel a megközelítéssel, mert a Racing Point így viszonylag könnyedén jutott igazán versenyképes technikához. Ha a „klónozás” sikertelen lett volna, akkor egy panasz nem érkezne rájuk.

„Azt hiszem, ez az egész arról szól, hogy bizonyos csapatok nem végeztek kellően jó munkát. Mi szinte nulla költségvetéssel sorozatban kétszer végeztünk a negyedik helyen, és olyan csapatokat győztünk le, mint például a McLaren. Szerintem a frusztráció nagy része abból fakad, hogy saját magukat elnézve azt gondolják, jobban is teljesíthettek volna” – idézte őt a Crash.net.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: