DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Van a Ferrarinak egy elég gyenge pontja Vettel szerint

Hiába volt csütörtökön Sebastian Vettel a leggyorsabb, a német nem elégedett: a négyszeres világbajnok szerint egy komoly hátrányra még megoldást kell találniuk, ez pedig a végsebesség problematikája.

144 kört tett meg Sebastian Vettel a második teszthét csütörtöki napján, azaz tegnap, és ő állt az élen a legjobb köridőket tekintve a nap végén - hiába volt azonban tegnap Vettel a leggyorsabb, ez még mindig több mint egy másodperccel elmaradt Valtteri Bottas tesztrekordjától múlt hétről.

Maga a Ferrari azt kommunikálta, hogy egyelőre a riválisok, a Mercedes és a Red Bull mögött találhatóak, a céljuk pedig az, hogy tavalyhoz képest fejlődjenek a kanyarokban. Ez viszont, úgy néz ki, a végsebesség rovására ment. Erről beszélt Sebastian Vettel is a Motorsport.com kérdésére. Ha fogadnál a Ferrari esélyeire, megteheted ezen a linken a promóciós kóddal.

00220003_363



„Jobbnak érződik az autó, főleg a hármas szektorban” - elemez a német. „Tudtuk viszont azt is, hogy ennek ára lesz, most pedig ezen kell dolgoznunk, ugyanis egyelőre lassabbak vagyunk az egyenesekben, mint ahogy azt gondoltuk és ahogy arra számítottunk. Persze a kanyarokban lehet érezni igazán a különbséget, de úgy néz ki, a többiek még egy kicsit gyorsabbak. Szóval így állunk jelenleg. Van még dolgunk.”

A Ferrari célja a jobb kanyartempóval a versenytempó javítása, ugyanis hiába szereztek az olaszok tavaly 9 pole-pozíciót, futamot már csak hármat tudtak nyerni. A bónuszkód segítségével most jobb esélyekkel tippelhetsz arra, sikerül-e ezt túlszárnyalniuk idén. „Rengeteget dolgoztunk télen az autón, és mindenképp előrelépésnek tűnik tavalyhoz képest. Ez egyelőre egy picit nagyobb légellenállással jár, mint azt gondoltuk, most mindenki azon fog nagyon keményen dolgozni, hogy ettől megszabaduljunk, és hatékonyabb legyen az autónk. Viszont a jelenlegi állapotban az autó jobb lehet a versenyek napján, mint tavaly. Mindenképp fejlesztenünk kell, fejlesztenünk kellene amúgy is, de most pláne, hogy nagyon úgy néz ki, nem éppen mi vagyunk a leggyorsabbak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: