DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Raikkönen: Alonso nehezen fog csapatot találni magának

Az Alfa Romeónál lévő Kimi Raikkönen úgy látja, amíg folyamatosan versenyez Alonso, addig nem lesz nehéz számára a visszatérés, csak csapatot nem fog találni hozzá. Közben a Ferrarinak drukkol.

Fernando Alonso 2018-ban elégelte meg a sikertelenséget a Formula-1-ben és búcsút intett annak a szezonnak a végén a száguldó cirkusz számára. Sokszor szóba hozták már az esetleges visszatérését, azonban ő és Flavio Briatore is hangsúlyozta, ez csak akkor bír realitással, ha egy versenyképes ülést ajánlanak számára.

Zak Brown már tavaly év közben megmondta, hogy Alonsónak nincs hely a McLarennél, ezután nem sokkal pedig külön is váltak útjaik, ami nem tartott sokáig, hiszen a Honda megvétózta a spanyol Indy 500-as terveit, így végül a McLarennel indul el a legendás versenyen az oviedói.



Meglepő módon Kimi Raikkönen méltóztatott válaszolni a Fernando Alonso terveit firtató kérdésre, persze azért az első mondattal érzékeltette, hogy talán nem a megfelelő embernek tették fel a kérdést: „Ez nem az én döntésem. Honnan kellene tudnom, hogy ő mit akar?” – mondta Raikkönen a spanyol AS újságírójának.

„Fiatalabb nálam és folyamatosan versenyez. Mindegy, hogy a Dakaron, vagy máshol indul el, amíg versenyben marad. Én két éven át raliztam, ahol mindig tud új dolgokat tanulni az ember, viszont az F1-be visszarázódni egyáltalán nem volt nehéz ügy. Az viszont már annál keményebb dió lesz, hogy találjon magának egy jó csapatot a visszatéréshez. Igazából ez a legnehezebb feladat, sokkal komplikáltabb, mint maga a vezetés.”

Ezután kitért korábbi sikerei színhelyére, a Ferrari eddigi látszólagos gyengélkedésére is: „Voltak jobb és rosszabb szezonjaik mostanában, de remélem, hogy meg tudják oldani a problémáikat és fel tudják majd venni a harcot a világbajnoki címért. Ki tudja, mi minden fog történni az előttünk álló hosszú szezonban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: