Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 3. péntek
F1

Ricciardo Ocont inti: Csak okosan

Az ausztrál nem felejtette el, hogy új csapattársának többekkel volt már balhéja. A Renault-nál jelenleg a fejlődés a legfontosabb, ezért össze kell dolgozniuk.

Esteban Ocon csupán két és fél szezont töltött eddig aktívan a Formula-1-ben, de ezalatt is több hangos csetepatéba keveredett az ellenfelekkel. Csapattársával, Sergio Perezzel a Force Indiánál viharos kapcsolatot ápolt, a vezetésnek kellett beavatkoznia, mikor a páros több alkalommal összeütközött: Ocon bevallása szerint nem volt jó atmoszféra az istállóban. Egy másik emlékezetes eset 2018-as brazíliai ütközése Max Verstappennel, amely a holland részéről lökdösődésbe fajult.

Ezekkel az ügyekkel tisztában van Daniel Ricciardo is, aki mellé a Renault-hoz érkezett meg a 23 éves francia: „Problémái voltak Perezzel, problémái voltak Maxszal… Nekünk, neki és nekem meg kell értenünk, hogy még nem győzelmekért harcolunk, ezért nem lesz szabad leharapnunk egymás fejét. Okosnak kell lennünk és segítenünk egymást, ezzel pedig közösen előrevinnünk a csapatot. Nekem nincs szándékomban bárhogy máshogy tenni” – mondta a The Age-nek Ricciardo az új csapattársról.



A két versenyzőnek is volt már egy kisebb súrlódása egymással, a Hungaroringen három évvel ezelőtt. Ocon szabadedzésen tartotta fel Ricciardót, aki úgy nyilatkozott „nem szeretem a magatartását”.

Abban az évben az ausztrál a Red Bullnál versenyzett, csapattársa Max Verstappen volt, aki fokozatosan háttérbe szorította az istállót régebb óta szolgáló Ricciardót. A párhuzam a jelenlegi helyzettel adja magát, és a hétszeres futamgyőztes is eshetőségnek tartja, hogy Ocon idővel fölébe keveredik, de ráér még ezen aggódni.

„Ebbe belekóstoltam már, amikor Max volt a vadiúj értékes szerzemény, én pedig a régi fiú. Szóval semmi új nincs számomra benne. Tudom, hogy ha elkezd legyőzni, az lesz a téma, de túlságosan nem foglalkoztat. Amíg nem ver meg, minden lehetőségem meglesz, hogy én győzzem le őt. Meg fogom tenni, amit tudok, hogy én legyek a jobb” – mondta az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?