Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 7. kedd
F1

Kétszer is mázlija volt Verstappennek az első tesztnapon

„Mindenhol gyors” – dicséri az új Red Bullt a szerdán vezető Max Verstappen. Egyénileg ő teljesítette a legtöbb kört a nap folyamán, de más lett volna az összkép, ha nem ússza meg szerencsésen két megforgását.

A tesztelést általában lassan kezdő Red Bull kitett magáért a 2020-as előszezon első bevetésén: az RB16-ot vezető Max Verstappen 168 kört teljesített problémamentesen, alig elmaradva a nap csúcstartójától, a 173-szor körbeérő Mercedestől – ahol a két pilóta összesítve érte el a mennyiséget. Verstappen lendülete könnyen megtörhetett volna, ha két vezetői hibája közül valamelyik súlyosabb következményekkel jár.



„Azt hiszem, egyszer azért forogtam meg, mert ráhajtottam a kavicságyra, egyszer pedig a második kanyarban veszítettem el” – mondta a napját értékelő Verstappen. „Az ilyen megtörténik, amikor az autó határát igyekszünk megtalálni. Szerencsére nem sérült az autó, ami végső soron a legfontosabb.”

Ami az RB16-ot illeti, Verstappen felsőfokon beszélt a konstrukció sebességéről: „Az autó mindenhol gyors, ami biztató dolog. A megbízhatósága pedig még jobb képet fest, szóval minden pozitív. Jó napunk volt. Az autó hatékonyan működött együtt a motorral, épp, ahogy látni szerettük volna, mert számunkra ez a legfontosabb.”

A holland az összesítés negyedik helyén végzett, 0,540 másodperccel Lewis Hamilton Mercedese mögött, de az eredménylistát egyelőre nem böngészi: „Nem foglalkozunk ezzel, csak magunkkal, arra fókuszálunk, mi min javíthatunk. Számunkra a nap a körök begyűjtéséről és különböző dolgok kipróbálásáról szólt” – nyilatkozta Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?