DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Kvjat a középmezőny élére vágyik az Alpha Taurival

Noha az orosz szerint egyelőre képtelenség megjósolni az erőviszonyokat a nagycsapatok mögött, érzése szerint valóban elérhető az átalakuló csapata által célul kitűzött top 5-ös eredmény.

Danyiil Kvjat már a hatodik szezonjára készülődik a Formula-1-ben, s ebből csak bő egy idényt nem jelenlegi csapatánál töltött, amely azonban az idei évtől kezdődően már nem Toro Rosso, hanem Scuderia Alpha Tauri névre hallgat. Az orosz szerint ugyanakkor ez nem hoz jelentős változást, ahogy az autó is a tavalyi modell továbbfejlesztése – minderről a pénteki bemutatón beszélt, szavait pedig a PitPass.com idézi:

„Bár a csapat és az autó másképp néz ki, az AT01 alapvetően az STR14 továbbfejlesztése, márpedig már az is elég jól működött. Ezt kiindulási pontnak véve a célunk, hogy tovább fejlődjünk.”

kvjat-alphatauri-rb-1



„Nincs különösebb célom 2020-ra” – folytatta Kvjat. „Mindig fejlődhetsz, szóval azon fogok dolgozni, hogy versenyzőként előrelépjek, és igyekszem a lehető legtöbbször jó helyen célba érni, hogy segítsek egy erős helyezést elérni a csapatnak a bajnokságban. Jól alakult a 2019-es évem, tízszer fértem be a top 10-be, emellett dobogóra is állhattam Hockenheimbe, szóval emlékezetes idény volt, de nyilván mindig van lehetőség fejlődésre. Nem mondanám, hogy bármilyen konkrét célt tűztem volna ki magam elé erre az évre, egyszerűen csak szeretném folytatni, amit eddig csináltam, csak jobban.”

Franz Tost csapatvezető az ötödik helyet tűzte ki célul a konstruktőrök között, de vajon Kvjat szerint elérhető-e ez? „Mindig fejlődni szeretnénk az előző szezonhoz képest. Figyelembe véve, hogy mennyire szoros volt a harc a középmezőnyben, és nem tudva, hogy mennyit fejlődtünk, képtelenség jósolni, de nagy show-ra számítok a pályán, és szeretnénk a középmezőny élére kerülni. Csak meg kell próbálnunk minden futamon erősen szerepelni, s akkor az egy remek idényt eredményezhet, akárcsak tavaly.”

A 25 éves pilóta szerint versenyzőként folyamatosan fejlődik: „Keményen dolgozok azért, hogy elérjem a legjobbamat. Minden évben találok valamit, ahol fejlődhetek, ez egy állandó folyamat. Úgy érzem, a tavalyi év olyan szempontból is jó volt, hogy felmértem, mi az, ami működik nálam és mi az, ami nem” – mondta el Kvjat, aki azt is hozzátette: idén is szoros küzdelemre számít csapaton belül a tavaly évad közben a Red Bulltól visszatérő Pierre Gaslyval.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: