Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. augusztus 9. vasárnap
F1

Leclerc nem tűz ki konkrét célt 2020-ra

Sok szempontból másmilyen évre számít 2019-hez képest Charles Leclerc, ez viszont nem jelenti azt szerinte, hogy könnyebb is lesz az idei éve. Éppen ezért nem is konkrét eredményeket akar elérni, hanem a lehető legjobb munkát elvégezni.

Kedden a Ferrari nyitotta a 2020-as autóbemutatók sorát, amellyel kapcsolatban, illetve az idei szezonra vonatkozóan nyilván a két versenyzőt is megkérdezték. A csapat tavalyi meglepetésembere, Charles Leclerc az olaszok fő sportlapjának, a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott.

„Annyiban mindenképp más lesz az idei szezon kezdete, mint a tavalyi, hogy sokkal jobban ismerem a csapatot” - kezdett bele Leclerc. „Még úgy is ezt mondom, hogy egyébként az akadémián nőttem fel, hiszen meg kellett tanulnom minden új metódust, illetve az autó működését általában. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyebb is lesz a szezon, hiszen az elvárások most is, mint mindig, nagyon magasak. Én a magam részéről mindent megtettem, így remélhetőleg pozitív évünk lesz.”

00119026_832



A célokkal kapcsolatban Leclerc óvatos. „Ez most is, mint minden évben az, hogy a lehető legjobb munkát végezzük el. Nem tűzök ki egy konkrét eredményt célként, mert nem szeretek így nekikezdeni egy évnek, de biztos vagyok benne, hogy ha jól tudunk csapatként dolgozni, jönni fognak majd az eredmények. A csapatnak magára kell koncentrálnia, én is így tettem a télen, és úgy felkészültem, mint soha eddig.”

Leclerc nyilván várja már a szezonkezdetet. „Az mindig egy érzelemmel teli pillanat, amikor látom a Maranellóban éjt nappallá téve dolgozó csapat munkáját élőben is. Jó ezt mindig látni, még jobb lesz majd beülni az autóba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?