DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Wolff: Azért jött létre ez az együttműködés, mert maradni akarunk

A Mercedes váratlanul bemutatta hétfőn, kora délután a 2020-as autójának festését, melyet egy új szponzor határoz meg. Toto Wolff szerint az INEOS segít majd nekik, hogy az F1-ben maradhassanak.

Teljesen váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül mutatta be a mai napon a fényezését a Mercedes, a tavalyi autón. Az INEOS nevű kémiai vállalat érkezéséről már korábban is voltak hírek, az autót pedig foltokban vöröses-bordóvá tette az új logó.

Toto Wolff csapatfőnök a bemutatón is megkapta a kérdést a sajtótól, hogy marad-e a csapat a Formula-1-ben 2020-at követően is, hiszen ötéves szerződést írtak alá az INEOS-szal, így ez a valószínűsíthető szcenárió, azonban az osztrák nem adott egyértelmű választ még most sem.

„Azért vagyunk itt, hogy hosszabb távon csináljuk ezt. Tetszenek az alapok, de még mindig tárgyalunk a kereskedelmi jogok birtokosával, szóval jó néhány dolog van még, amiben meg kell egyeznünk. Viszont ez a partneri együttműködés is arra ösztönöz bennünket, hogy folytassuk a sikeres utunkat a Formula-1-ben” – mondta Toto Wolff a londoni bemutatón.

Az INEOS elnöke, Jim Ratcliffe szintén üdvözölte a Mercedes és vállalata közt létrejött üzletet: „Bennünk is megvan a szenvedély a sportok iránt, amit jól mutat az is, hogy másféle sportokban is jelen vagyunk” – utalt a vitorlás és kerékpáros jelenlétre Ratcliffe.

„A Formula-1-et kis túlzással többen követik figyelemmel a világon, mint bármi mást. Ez egy érdekes házasság a sport és a technológia között. Mindig arról folyik a vita, hogy Lewis hogyan teljesítene egy másik csapatban, szóval ezért is jött létre ez az együttműködés, amely nagyon hasonló az Amerikai Vitorlás Kupában lévő jelenlétünkhöz.”

„Igazán nehéz egy olyan hajót megépíteni, melyet nem visz el a szél, a Mercedesnél pedig nagyszerű odaadás és fantasztikus mérnöki munka fogadott bennünket, ami egyértelműen a legjobb ebben a játékban és rendkívül sikeresek tudtak lenni.”

A Mercedes hivatalos autóbemutatójára pénteken kerül majd sor Silverstone-ban, elvileg ekkor rántják majd le a leplet a W11-esről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: