DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Megújult a 2020-as Mercedes fényezése

Előzetes bejelentés nélkül, négy nappal a hivatalos bemutató előtt a Mercedes leleplezte 2020-as autófestését a tavalyi modellen. Új szponzor csatlakozott Nagy-Britannia leggazdagabb emberének vezetésével, ami a dizájnban is megjelenik.

Nem verte nagydobra a Mercedes, hogy már pénteki hivatalos autóbemutatója előtt is tart egy rendezvényt, amelyen a 2020-as dizájnt fogja leleplezni. Az esemény a londoni Royal Automobil Clubban tartották, ahol bemutatkozott a csapat új szponzora, a brit vegyipari óriásvállalat, az Ineos, melyet elnök-vezérigazgatója, Nagy-Britannia leggazdagabb embere, Jim Ratcliffe képviselt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke társaságában.



A „kiemelt partneri” megállapodás öt évre szól, értéke pedig a Motorsport.com szerint közel annyi, amennyi egy másik jelentős támogatótól, a Petronastól folyik be. Ez az egyezség is arra utal, hogy a Mercedes marad 2021-től fogva is a rajtrácson. A szponzor más sportágakban már jelen van: 2019-ben a Team Ineos kerékpárosa, Egan Bernal nyerte a Tour de France-t, a vállalat tulajdonosa Nizza és Lausanne labdarúgóklubjának, valamint az America’s Cup vitorlásversenyen is szerepet vállal.

Az eseményt a közösségi médiában is streamelték: az élőben követő több ezer rajongó türelmét alaposan próbára tették, mivel Wolff és Ratcliffe közel fél órán át szerepelt, majd még egy szünetet is beiktattak a beharangozott dizájnbemutató előtt, melyre 50 perccel a kezdés után került sor.

A hagyományos ezüstszínű, türkizzel tarkított alap megmaradt, a szárnyakra és felső légbeömlőre viszont bordó foltok kerültek az Ineos logóival együtt. Egy másik látható, de apró különbség, hogy a türkiz sávok nem átmenetesek, hanem egyszínűek az új festésen, amelyet a 2019-es versenygépre vittek fel.

Feltűnt az autón a Ferraritól átpártolt technológiai szponzor, az AMD neve is, továbbá helyszíni beszámolók szerint a motorborítás csillagai között található egy vörös színű is, Niki Lauda előtt tisztelegve.

A Mercedes W11 pénteken, február 14-én debütál Silverstone-ban, ahol be is járatják az új versenygépet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: