DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Marko: Verstappen érettsége átlag feletti

Dr. Helmut Marko szerint Max Verstappen érettsége bőven átlag feletti, és azt is elárulta, hogy az első pillanattól kétségtelen volt számára, mekkora tehetséggel is áll szemben a holland személyében.

Max Verstappen épp a napokban írt alá egy hosszútávú szerződést a Red Bull-lal, amely értelmében 2023 végéig az energiaitalosok kötelékében marad. Nem titkolt célja, hogy már idén világbajnok legyen, így Verstappennek egyértelmű céljai vannak.

Az Autosport szakoldal a Red Bull főtanácsadójával készített interjút, melynek fő tárgya a holland pilóta érzelmi fejlődése volt: „Úgy 15 éves lehetett, mikor először találkoztunk. Általában maximum 20 percet beszélgetek egy versenyzővel, hogy képet kapjak arról, milyen személyiség is valójában, de Max-szel egy fél órán át beszélgettünk.”



„Egy fiatal test ült velem szemben, amiben az elme nagyjából három-öt évvel érettebb volt. Az elmúlt években az érzelmi fejlődése kissé lelassult és az érettsége, valamint az életkora kiegyenlítődött, de még így is jócskán átlag felett van ebben a tekintetben.”

„Bátor lépés volt Maxet beültetni egyetlen együléses autóban töltött szezon után és a kockázat sem volt kicsi, ugyanakkor láttam, mennyire ott van fejben, és azt is láttam, mekkora fejlődésen ment keresztül a gokartos időkben.”

„Remélem, kifizetődő lesz a döntésünk. Sok pilótának megvan a 40 pontja, ami a szuperliszenszhez szükséges, de nincs meg a tehetsége, hogy sikeres legyen a Formula-1-ben. Aztán vannak olyan fiatalok is, akiknek a tehetsége megvolna, csak a kellő pontmennyiséget nem gyűjtötték össze. Max elképesztő érzelmeket és reakciókat mutatott már, de ha kellene, újra végig csinálnám vele az egészet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: