DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Meglepett, hogy ennyi időbe telt utolérni a Mercedest”

Nem is a világbajnok sikersorozata döbbenti meg igazán Pat Symondst, hanem az, hogy a riválisok ilyen lassan kapták csak el a fonalat – igaz, a Ferrari talán már le is hagyta őket a motor terén.

Amióta 2014-ben beköszöntött a V6-os hibrid turbók korszaka a Formula-1-ben, a Mercedest nem tudták letaszítani a trónról: zsinórban hat idényen keresztül hódították el az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is. Eleinte egyértelműen főként az erőforrás terén magaslottak ki a mezőnyből, a legtöbb szakértő szerint viszont mostanra a Ferrari már talán le is hagyta őket e tekintetben.

mercedes-brazil-2019-1



Pat Symonds, aki korábban a Williams technikai igazgatójaként dolgozott is a Mercedes motorjaival, most pedig az F1 vezetésének technikai részlegén vállal komoly szerepet, nem csodálkozik a németek dominanciáján, az viszont elmondása szerint meglepte, hogy az ellenfelek ilyen lassan tudták felvenni velük a versenyt – minderről a Crash.net hasábjain beszélt a szakember:

„Elképesztően lenyűgöző ez a sorozat, de ha egyszer is ellátogatsz például Brixworthbe, akkor megérted ennek az okát. Nagyon sok jó szakember dolgozik ott, remek a finanszírozás és a felszereltség, mindez Andy Cowell rendkívül erős irányítása mellett. Most már nem meglepő ez, de nem számítottam rá. Úgy vélem, ha visszagondolunk a V8-as időszakra, akkor is a Mercedesé volt a legerősebb motor, csak nem mindig volt meg hozzá a legjobb karosszéria, amikor még a McLarent szolgálták ki. De amint bekerült a Brawnba, bajnokságot nyertek vele.”

„Nem, még így sem számítottam erre, de ami még fontosabb talán, hogy nem számítottam arra, hogy ennyi időbe fog telni a többieknek, hogy felzárkózzanak. Mostanra viszont megtették, szerintem még a Mercedes is azt mondaná, hogy a Ferrari már előttük jár. De meglepett, hogy mennyi ideig tartott ez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: