Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. január 26. vasárnap
F1

Brundle: A Red Bull valamivel meggyőzte Verstappent

Az F1-es szakértő szerint a vártnál jóval korábban jött a bejelentés a Red Bull-Honda részéről, úgyhogy bizonyára egy olyan szerződést tettek a holland elé, ami kellően meggyőző volt számára.

Kisebb (vagy inkább nagyobb?) meglepetésre kedden bejelentette a Red Bull, hogy meghosszabbította Max Verstappen szerződését és magához láncolta a holland klasszist 2023-ig - ezzel eldőlt, hogy a 2021-es átigazolási piac egyik nagy szereplője a helyén marad. A bejelentés már csak azért is volt meglepő, mert a Red Bullnál még nemrég is arról beszéltek, hogy a 2020-a autóval győzhetik meg Verstappent a maradásról és ha ők nem végeznek jó munkát, akkor a pilóta bizonyára távozik.

Dr. Helmut Marko azóta már elmondta, hogy a Hamilton-Ferrari beszélgetések ösztönözték őket az azonnali lépésre, mert úgy érezték, hogy ha a brit lelép, akkor a Mercedes fő célpontja Verstappen lesz, ők pedig nem engedhették meg maguknak, hogy elveszítsék a versenyzőjüket. Arról egyelőre nincs információ, hogy a szerződésben ennek ellenére van-e valamilyen kilépési záradék - mindenesetre Martin Brundle-t, a Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi F1-es pilótát is meglepte a dolog.

00119025_994



"Szerintem ez elég érdekes, azt hittük, hogy az év folyamán fog ez lejátszódni" - írja elemzésében Brundle. "Az első reakcióm az volt, hogy ez jó Maxnak, a Red Bullnak és összességében a Formula-1-nek is: így mindenki hosszabb távon gondolkodhat és elkerüli a rövid távú idegeskedést. A Red Bull így nyilvánvalóan meg tudta nyugtatni Verstappent, hogy megkapja, amit akar."

"A Red Bull számára kritikus volt Max megtartása. Aggodalomra adott okot nekik, hogy ha Max csatlakozik a Mercedeshez, vagy a Ferrarihoz, akkor Dietrich Mateschitz tulajdonos talán megkérdezi, hogy mi értelme az egésznek, ha egy ilyen tehetségük van csak azért, hogy lelépjen, amikor tud. Az emberek szeretik a folytonosságot az F1-es csapatoknál, mert a pilóták és a vezetési stílusuk köré tervezik az autókat. Rájuk építik a marketingprogramot, úgy lehet hosszabb távra szponzort szerezni, ha hosszabb távú tervet tud valaki felvázolni." - magyarázta.

Azt viszont Brundle is úgy gondolja, hogy kilépési lehetőségek vannak a szerződésben. "Természetesen gyakran vannak ilyenek mindkét fél számára. A teljesítménnyel kapcsolatos kritériumokat mindig nehéz leírni, de van, hogy kulcsemberekkel kapcsolatban vannak igények. Például ha én aláírtam volna a Red Bullhoz, tudni akartam volna, hogy Christian Horner, vagy Adrian Newey ott lesz-e. A csapat összerakott egy olyan csomagot anyagi és technikai szempontból, ami meggyőzte Maxot és a sleppjét, hogy aláírjon négy évre."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?