Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. február 25. kedd
F1

Renault: Senki sem dolgozik olyan keményen 2021-en, mint mi

A Renault-nál egyelőre még egy pódiummal is adósak 2016-os visszatérésük óta, Cyril Abiteboul szerint pedig ez nem is 2020-ban fog megszületni, miután minden erejükkel 2021-es autóra koncentrálnak.

Miután 2016-ban visszatért a Renault gyári istállóként a Formula-1-be, aligha hitték, hogy ennyire nyögvenyelősen fognak szerepelni, hiszen azóta minden évben legyőzte őket egy partnerük, akik az ő erőforrásaikat használják, ami szimplán kellemetlen.

További rossz eredménynek sorolható fel az is, hogy ez idő alatt 83 nagydíjon álltak rajthoz, azonban egyetlen egyszer sem tudtak, még egy szerencsés véletlen folytán sem eljutni a pódiumig. Csapatfőnökük szerint pedig ez az áttörés nehezen fog megtörténni 2020-ban, miután már régóta a jövő évi technikát fejlesztik, de ettől még nem szeretnék a kukába dobni 2020-at.



„Ez egy óriási lehetőség számunkra, de nem szeretnék ismét ugyanabba a hibába esni. Egyik csapat sem tekint úgy 2021-re, ahogyan mi tesszük azt. Nem hinném, hogy van olyan, aki már annyira érti a 2021-es szabályokat, mint mi, ez pedig egyszerűen azért van, mert úgy döntöttünk, hogy erőforrásaink nagy részét erre fókuszáljuk.”

„Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy idén nem sem szerepelhetünk csapnivalóan csak azért, mert 2021-re készülünk. Egy sikeresebb szezonban reménykedem, és abban, hogy képesek leszünk kihasználni a fejlesztéseket, melyeket szezon közben eszközöltünk” – idézi Abiteboult a Motorsport Magazine.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?