DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Webber: A Ferrari bajnok lesz, de Hamiltont nem állítják meg

A korábbi Formula-1-es pilóta, Mark Webber úgy érzi, hogy Charles Leclerc és Sebastian Vettel végre vissza tudják juttatni a csúcsra a Ferrarit, de Hamiltont egyikük sem lesz képes megállítani.

A Ferrari 235 pontos hátrányban zárta a 2019-es szezont a Mercedes mögött másodikként, és mindezt úgy sikerült összehozniuk, hogy a szezon második felére még össze is tudták szedni magukat és csökkentették a lemaradásukat.

Nem segítette a helyzetet az sem, ahogyan két pilótájuk, Sebastian Vettel és Charles Leclerc álltak egymáshoz, főnökük, Mattia Binotto pedig azt mondta korábban, hogy 2020-ban is hozzá fognak nyúlni a csapatutasítás eszközéhez, hogy a Scuderia a lehető legtöbb pontot halmozza fel év végéig.



A Red Bull korábbi versenyzője úgy érzi, idén már nem lesz gond a két pilóta közt, akik ezáltal akár a csúcsra is visszajuttathatják a Ferrarit, ahol 2008 óta nem járt a maranellói csapat.

„Legalább Vettel és Leclerc is kiegyensúlyozottan vezet, folyamatosan pontokat tudnak gyűjteni a csapat számára. Ami a konstruktőri bajnokságot illeti, a Ferrarinak jók az esélyei, de Lewis Hamilton idén is meg fogja mutatni a klasszisát az egyéni címért folyó harcban” – mondta az ausztrál a Formule 1-nek.

„Verstappent már szóba sem kell hoznom, hiszen máris nevet csinált magának és ég a bizonyítási vágytól. Alig várom, hogy lássam, amint Lewis Hamilton utoléri Michael Schumacher hetedik világbajnoki címét, miközben meg kell küzdenie Leclerc-rel és Verstappennel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: