DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Honda végre a fejlődésre tudott koncentrálni

A Honda annak örült a legjobban a nemrég lezárult 2019-es szezon során, hogy végre-valahára nem egyszerűen a problémák megoldására kellett koncentrálniuk, hanem minden eddiginél nyugodtabban fejleszthettek.

Ha visszagondolunk arra, honnan futott neki legújabb F1-es kalandjának a Honda, egészen parádés az, amit 2019-ben elértek: a három győzelemre, két pole-pozícióra és a teljes egészében műszaki hiba nélkül lehozott évre néhány évvel ezelőtt valószínűleg nem sokan fogadtak volna. Azzal egyelőre még tartozik a Honda, hogy büntetések nélkül is teljesíteni tudjanak versenyhétvégéket, ugyanis nagyon sok extra motort, vagy legalábbis motoralkatrészt használtak el, mindezekkel együtt azonban minden korábbinál versenyképesebbek tudtak lenni idén.

Az óriási fejlődésben rengeteget segített az, hogy tavaly már tapasztalatot szereztek a Toro Rossóval, idén pedig, miután már a Red Bullnak is ők szállították a motort, duplájára nőtt a minta, amelyből adatokat gyűjthettek. 

00119026_434



„Úgy gondolom, idén megtanultuk, mik a prioritások egy jó időmérős teljesítményhez, és mi kell ahhoz, hogy versenyt tudjunk nyerni” - fogalmazott Tanabe Toyoharu, a Honda sportigazgatója a Motorsport.com kérdésére. „Mindig kérem Sakurát, hogy fejlődjenek néhány kulcskompetenciában. Rengeteget tanultunk. A megbízhatóság még nem tökéletes, viszont sokkal jobb, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy tudunk fejleszteni, és nem csak a problémákat kell ellensúlyoznunk és megoldanunk. Most már a teljesítményre tudunk figyelni, és általánosságban elmondható az is, hogy mindent sokkal részletesebben ki tudunk elemezni.” 

Az, hogy a Honda a Red Bullal kollaborálhatott 2019-ben, egy óriási esélyt jelentett a japánoknak, Tanabe pedig örül annak, hogy ezzel a lehetőséggel sikerült élniük. „Itt meg tudtuk mutatni, hogy fejlődtünk - nem is csak a Red Bullnál, hanem a Toro Rossónál is. Nagyon jó volt látni ezt, hogy learathattuk a projektben dolgozó minden ember munkájának gyümölcsét. Jó lenne innen folytatni 2020-ban is. Viszont még több kell majd ahhoz, hogy elérjük a célunkat jövőre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: