DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mercedes: Verstappen egész ügyes gyerek

Bár a Mercedes zsinórban hat megszerzett bajnoki címe kívülről sétagaloppnak tűnhetett, Andy Cowell elmondta, rengeteget fejlődött a többi gyártó, miközben körbeudvarolta Max Verstappent is.

Andy Cowell, a Mercedes motorrészlegének vezetője egy korábbi interjúban elmondta, hogy a mérnökök és szerelők kifejezetten örültek a V6-os erőforrások érkezésének, hiszen a V8-as és a V10-es motorok olyannyira hangosak voltak, hogy sokan közülük halláskárosodást szenvedtek.

Most arról beszélt a Motorsport Magazine podcastjében, hogy bár 2021 után nem változnak meg a motorszabályok a Formula-1-ben, ennek örül is, hiszen a többi gyártónak így van ideje megfelelően felzárkózni, miközben arra is jutott ideje, hogy egy kicsit hízelegjen Max Verstappennek.



„Jó látni, hogy minden motorgyártó szép apránként egyre közelebb kerül egymáshoz. Egyértelműen a Honda fejlődött a legtöbbet, ha az előrelépés gyorsaságáról van szó, aki egyértelműen a Ferrari előtt járnak ezen a téren. Reménykedjünk néhány nagy csatában, mielőtt új szabályokat hoznak 2026-ban.”

„Ne értsenek félre, mindketten rendkívül meggyőzőek. A Honda és a Ferrari is olyan vezetőkkel rendelkezik, akik nem csak részt szeretnének venni a sportban, de meg is akarják azt nyerni. Ráadásul a Red Bullnál az a tulajdonság is megvan, hogy vb-címre alkalmas autót tudnak építeni és Max Verstappen is nagyszerű. Egész ügyes gyerek, nem?” – tette fel a költői kérdést Cowell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: