DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas Hamilton exmérnöke révén javult fel?

A finn szerint „nagy lehetőség” volt számára, hogy idén csapattársa korábbi mérnökével dolgozhatott együtt, de a brit is úgy véli, új trükkökre volt szüksége ahhoz, hogy az élen maradjon.

A korábbi években Tony Ross volt Valtteri Bottas versenymérnöke, ám őt áritányították a Mercedes Formula-E-s projektjébe, így a finn mellé új szakembert kellett keresni. Végül úgy határozott a csapat, hogy Lewis Hamilton addigi teljesítménymérnökét, Riccardo Musconit nevezik ki ebbe a szerepkörbe. Az új páros a szezon elején két győzelmet is aratott, s bár a kezdeti lendület később alábbhagyott és Bottas nem tudott versenybe szállni brit kollégájával, így is eddigi legjobb idényét futotta, amelynek végén második lett az összetettben. Bottas maga is elismerte a Motorsport.com szaklapnak nyilatkozva, hogy 

bottas-mercedes-1



„Jót tett számomra a változás, hogy más módszerrel dolgozhattam a mérnökökkel. Ahogy az is, hogy Riccivel dolgozhattam együtt, aki Lewis oldaláról érkezett, vele dolgozott, így jól ismerte a vezetési technikájának és az autó-beállításainak részleteit. Nyilván ez egy nagyszerű lehetőség volt, hogy valamelyest még többet lássak az adatokból. Jó volt ez a fajta hozzáállás mérnöki oldalról.”

Nem ez az első példa a Mercedesnél a mérnökcserére: 2016-ban emlékezetes módon megkavarták Hamilton és Nico Rosberg csapatának összetételét, amely feszültséget szült a két pilóta között, s amely végül a német vb-címét eredményezte. Bottas szerint azonban most szó sem volt feszültségről: „Nem volt ebből probléma, ez mutatja, hogy jól kezeljük a helyzeteket. Ő is még éhes arra, hogy még a mostaninál is jobb legyen, és az, hogy másokkal dolgozhat, az számára is lehetőséget jelent.”

Hamilton azért megjegyezte, hogy a mérnöke „átigazolása” miatt új trükköket kellett kitalálnia, hogy előnyben maradjon Bottashoz képest: „Egy nagyon tehetséges mérnök, aki természetesen szeretne fejlődni. Senki sem akar örökké ugyanabban a pozícióban maradni, és vezetőmérnökké válni mindig nagy cél egy mérnök számára. De nagyon sokat tanultunk és dolgoztunk együtt, többet ki tudtam hozni belőle, mint amire talán gondolt volna, és ez fordítva is igaz volt. Szóval amikor átment a másik oldalra, nyilván mondta, hogy ’Valtteri, miért nem csinálod ezeket, amiket Lewis?’. Éppen ezért idén nagyobb volt a kihívás, mert azon gondolkodtam, hogyan változtassak apróságokon most, hogy ugyanazt csinálják, mint én, anélkül, hogy teljesítményt veszítenék. Újra kellett hangolnom magam és lépnem egyet előre. Amikor már eleve közel vagyunk a száz százalékhoz, nagyon nehéz még egy százalékot találni, így csökken a különbség. Rendkívül nehéz egy új adu ászt találni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: