DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

McLaren: Valamelyik csapat nagyot fog kaszálni 2021-ben

Zak Brown nagyon fontosnak tartotta, hogy véglegesítsék, 2021-től a Mercedes szállítja a motorokat az új McLarenbe. Szerinte lesz most is olyan csapat, aki bele fog nyúlni a szabályokba.

A McLaren már a turbókorszak beköszönte előtt is elindult lefelé a lejtőn, hiszen utoljára a 2012-es Brazil Nagydíjon arattak győzelmet – Jenson Button révén. 2015-ben aztán az istálló talán legsötétebb korszaka kezdődött meg, hiszen a Hondával való újbóli házasság nem hozta meg a kívánt eredményeket.

Aztán 2018-ban, miután megelégelték a Honda szerencsétlenkedését, s a Renault erőforrásira váltottak, akikkel már elindultak felfelé az emelkedőn, s idén bejelentették, hogy 2021-től ismét a Mercedesszel lépnek együttműködésre, így az új szabályok érkezése mellett a McLaren-Mercedes név is visszatér a száguldó cirkuszba.

Zak Brown el is mondta, milyen fontos volt, hogy ilyen hamar tisztázzák, ki fogja nekik szállítani az erőforrást 2021-től, ahogyan azt is, hogy szerinte a 2021-es szabályok valakinek nagyon fognak kedvezni, akinek szerencséje lesz, viszont lesz olyan csapat is, mely a mezőny végén találja majd magát 2021-ben.



„Mindenki egy csónakban fog evezni, mivel a 2021-es szabályok annyira meg fogják változtatni az F1-et, hogy mindenki tiszta lappal fog indulni” – idézi a Crash a McLaren Racing vezérigazgatóját. „Ez is egyike azoknak az okoknak, hogy a motor terén ilyen korai döntést hoztunk, hogy a lehető legtöbb időt adjuk saját magunknak.”

„Azt hiszem, 2021 egy izgalmas év lesz a Formula-1 és a rajongók számára, hiszen biztosan lesz olyan csapat, mely bele fog nyúlni az új szabályokba és olyan is, amelyik mellé nyúl majd. Bár az idő múlásával majd összerázódik a mezőny, de én izgatott vagyok már most 2021 miatt, ahogy természetesen 2020-at is várom.”

„Nagyot léptünk előre a Renault-val, a csapat minden tagja kőkeményen dolgozott, hogy felállhassunk idén a pódiumra. A Renault hatalmas szerepet játszott abban, hogy ismét versenyképesek lehessünk, nagyszerű partnereink. A pilóták is kiválóan teljesítettek idén, ez egy jó év volt, különösen, ha visszatekintünk 2018-ra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: