DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ferrari: Ha csaltunk volna, már az első alkalommal lebukunk

Számtalan alkalommal – a technikai direktívák előtt és után is – ellenőrizték az SF90 motorját. Mattia Binotto szerint ez a bizonyíték, hogy a Ferrari teljesen szabályos volt.

A Formula-1-es nyári szünetet követően a Ferrari hirtelen szárnyalni kezdett – zsinórban hat nagydíjon szerezte meg a pole-pozíciót –, aztán mikor az FIA technikai direktívákat kezdett kiadni a motorra vonatkozóan, hirtelen eltűnt az egykörös előny. Ekkor jegyezte meg Max Verstappen, hogy ez történik azzal, aki csal – meggyőződését pedig széles körben osztották.

„Ha a teljes szezont nézzük, mi voltunk az egyik legtöbbet ellenőrzött csapat, még a technikai direktívák előtt” – mondta az eset kapcsán az Autosport lapnak Mattia Binotto csapatfőnök, hangsúlyozva, hogy ellenőrzések sora történt a teljes év folyamán, melyeken hamar fennakadtak volna, ha a motor valóban szabálytalan. „Amikor pedig teljesítménybeli előnybe kerültünk, mert valóban ez történt a szezon során, mi váltunk a legtöbbet ellenőrzötté. Ez normális dolog, és hasznos is, mert az ilyen ellenőrzések bizonyítják a szabályosságunkat.”



„A technikai direktívák után az autóinkon végzett ellenőrzések száma megtöbbszöröződött. A jegyzőkönyvet megmutatták az FIA-nak, a részleteket kivesézték. Amit csak meg lehetett tenni az FIA-val együttműködve, az megtörtént. Sosem változtattunk a motor működésének módján a szezon utolsó részére, ami azt mutatja, hogy az erőforrás teljesen legális. Máskülönben, ha bármi szabálytalan lett volna, már a legelső ellenőrzés alkalmával kiderül” – mondta el Binotto a Ferrari sajtóebédjén, amelyen arról is beszélt, hogy az istálló 100 lóerőt hozott a Mercedesen 2014 óta, így vannak most 20 lóerő előnyben.

A rendezvényen ugyancsak részt vevő Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója ezt mondta: „A Ferrari egy nyilvános cég, világszerte ismerik. A feddhetetlenség és szolgálatkészség alapvető nálunk. Az embereknek ezt is számításba kellene venniük, amikor ilyen vádaskodásról beszélünk” – beszélt arról Camilleri, hogy a Scuderia nem kockáztatná jó hírnevét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: