DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Vettel a McLarennél folytathatja?

Sajtóérteülések szerint a német világbajnok az utolsó ferraris szezonjára készül, de nem vonul vissza 2020 végén, csak Fernando Alonso életútját követve a McLarenhez távozik.

Továbbra is nagyon "zajos" az F1-es átigazolási piac, már ami a 2021-től induló új korszakot illeti, hiszen a legtöbb versenyző szerződése akkor jár le és előzetesen senki sem tudja, hogy a jelentősen átalakított autókkal melyik csapat fog igazán betalálni. Erőteljesen lehet hallani a Hamilton-Ferrari és a Verstappen-Mercedes kapcsolatról is, most pedig felröppent az, hogy Sebastian Vettel is átigazolhat.

vettel-seidl



A spanyol Marca úgy tudja, hogy a négyszeres világbajnok nemrég megkereste a McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt, akit régóta jól ismer már és érdeklődött nála arról, hogy 2021-től lenne-e lehetősége a wokingiaknál versenyeyzni. A lap ennél többet nem közölt a pletykáról, csak annyit, hogy Mattia Binotto, a Ferrari vezére szerint ők a 2020-as Spanyol Nagydíj környékén már tudni szeretnék azt, hogy kikkel fognak dolgozni 2021-ben - viszont Charles Leclerc-t egyértelműen sokra tartják, idén le is győzte Vettelt, úgyhogy az ő szereplése aligha lehet kérdéses.

Vettel rúdja valóban kifelé áll a Ferraritól, ha pedig a McLarenhez igazolna, azzal további táptalajt adna a Fernando Alonsóval való összehasonlításnak, aki az éveken át üldözött, de el nem ért ferraris vb-cím után szerződött Wokingba, ahol inkább kevesebb, mint több siker várt rá. Persze ha olyan ütembe fejlődne a McLaren, ahogy 2018-tól 2019-re tette, akkor 2021-től semmi sem zárja ki, hogy visszatérjen az élcsapatok közé!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: