Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. január 27. hétfő
F1

Pirelli: Nem sokat változtatna a Ferrarin Hamilton érkezése

A Pirelli vezérigazgatója, Marco Tronchetti Provera szerint Lewis Hamilton a Ferrarinál is megállná a helyét, ugyanakkor szerinte a maranellóiaknak nincs szüksége a jelenleginél jobb pilótákra.

Úgy tűnik, az idén téli uborkaszezon fő témáját ezúttal Lewis Hamilton Ferrarihoz való esetleges szerződése fogja szolgáltatni, hiszen már hetek óta arról szólnak a hírek, hogy már többször is leült tárgyalni az olaszok vezetőivel a hatszoros világbajnok.

Maga Hamilton sem tagadta ezeket a „vádakat”, s a Pirelli vezérigazgatója is hozzátette végszóra a saját véleményét: „Bárhová is menne, jól teljesítene, hiszen egy kiváló versenyző” – mondta Marco Tronchetti Provera a Rai rádióműsorában.



„Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Vettel és Leclerc személyében van két fantasztikus pilótája a csapatnak. Szóval ez egy olyan csere lenne, ami azon a tényen nem sokat változtatna, hogy jelenleg is két nagyon erős versenyzőjük van.”

Provera ezek után arra is kitért, mi lesz a gumikkal, hiszen a csapatok inkább afelé hajlottak a tesztek után, hogy maradjanak az idei abroncsok: „A következő napokban fogják nekünk megmondani, hogy jók lesznek-e a 2020-ra tervezett gumijaink, vagy inkább megtartanák a 2019-es szettet, hogy kevesebb legyen az aerodinamikát befolyásoló változás.”

A Pirelli első embere szót ejtett még Rossi és Hamilton járműcseréjéről is: „Reméljük, nem leszünk szemtanúi semmiféle extrém jelenetnek. Két kiválóság, de remélem, nem fogják neki túlságosan nyomni, viszont ha a habitusuk a megszokott lesz, akkor sajnos lesz egy-két neccesebb pillanat a pályán.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?