DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Daniel Ricciardo az F1 bohóca”

Daniel Ricciardo első szezonja a Renault-nál erős jóindulattal sem nevezhető sikeresnek, miután csak 54 pontot gyűjtött a 21 versenyen. Egy holland szakértő szerint nem elég a paddock bohócának lenni.

Az ausztrál 2014 és 2018 között erősítette a Red Bull nagycsapatát, ez idő alatt pedig hét futamgyőzelmet szerzett, azonban megelégelte, hogy az osztrákok nem tudnak neki egy bajnokesélyes autót építeni, így tavaly új kihívások után nézett.

Amit meg is talált a Renault-nál, azonban az enstone-i bázisú istálló nemhogy felzárkózott volna a három topcsapatra, hanem a 2018-as konstruktőri negyedik hely után idén csak az ötödik pozíciót tudták megszerezni.



Daniel Ricciardo mindössze 54 pontot gyűjtött 2019-ben, s bár Nico Hülkenberget túlszárnyalta, ez még így is igencsak szerény idény volt Daniel Ricciardo képességeihez mérten. A holland F1-es kommentátor, Olav Mol is szóvá tette, hogy az ausztrál érkezése nem igazán tette jobbá a Renault-t.

„Az nem elég, hogyha valaki az F1 bohóca. Ugyan Brazíliában visszaküzdötte magát a mezőny végéről, de ettől eltekintve idén nem igazán láttam ricciardós pillanatokat. Nem gondolnám, hogy a Renault jobb csapat lett az ő érkezésével.”

„Véleményem szerint kevesebbszer kellene ennyire kedélyesnek lennie, és többször kellene ehelyett inkább az asztalra csapnia” – mondta Mol Daniel Ricciardóról, aki hisz benne, hogy a francia istálló 2020-ban jobban tud majd teljesíteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: