Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. szeptember 29. kedd
F1

Hamilton: Néha jót tesz a változás

Lewis Hamilton esetleges csapatváltása még mindig attól függ, Toto Wolff miként határoz a saját terveit illetően. Hálás azért, amit a Mercedesszel együtt elértek, de a változás néha jó is tud lenni…

Egyre hangosabbak és hangosabbak azok a pletykák, melyek Lewis Hamiltont már a Ferrariban látják versenyezni 2021-től, s ő maga sem cáfolta, hogy volt már néhány beszélgetése az olaszokkal a jövőjét illetően.

Viszont a Mercedesszel együtt öt világbajnoki címet nyert az elmúlt hat esztendőben, s jóformán gyerekkora óta a stuttgarti gyártót erősíti, hiszen annak idején a McLarennel szerzett világbajnoki címéhez is a Mercedes motorja segítette hozzá Lewis Hamiltont.



Toto Wolff szerződése is lejár a Mercedes csapatfőnökeként 2020 végén, Hamilton pedig továbbra is arról beszél leginkább, mikor a jövője kerül szóba, hogy az osztrák marad-e a helyén, vagy sem. Ez nagyban fogja befolyásolni Hamilton döntését, ennyi biztos, de ettől függetlenül a változás szerinte előnyös is lehet egy idő után.

„Tizenhárom éves korom óta a Mercedesszel vagyok, szóval nagyon nehéz lenne elképzelni magamat bárhol máshol. Az, amit az elmúlt hét évben kiépítettünk, jelenleg domináns. Ez elég kecsegtető ereje a csapatnak, azonban időbe telt, mire ilyen erőssé váltunk, hiszen nagyon mélyről indultunk.”

„Ez nem egy olyan dolog, amit egyetlen éjszaka alatt hoztunk létre, és más csapatok nem is rendelkeznek olyan dolgokkal, mint mi. Ezeket időbe telik kiépíteni. Ugyanilyen lenne-e a helyzet Toto nélkül? Kötve hiszem! Viszont neki is azt kell tennie, amit helyesnek tart” – idézi Hamiltont a GP Fans.

„Ahogyan én is azt fogom választani, ami nekem jó, úgy Toto is olyan döntést fog hozni, ami neki és a családjának a legmegfelelőbb. A változás néha jó dolog” – mondta sejtelmesen Lewis Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?