Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 10. kedd
F1

Utolsóból majdnem dobogós lett Bottas

A futam nagy felzárkózója egy másodpercen belül végzett Leclerc-hez képest a negyedik helyen, miután átgázolt a mezőnyön – szezonja egyik legjobb szereplésének tartja a mait.

Brazíliai motorhibája Abu Dhabiban is megpecsételte Valtteri Bottas versenyét: az erőforrás cseréjéből kifolyólag az utolsó, 20. rajtkockából kellett elrajtolnia. Egykiállásos taktikával 16 helyet javított, megelőzött egy Red Bullt és egy Ferrarit is, az utolsó körökben pedig a harmadik Charles Leclerc-t közelítette meg. Végül csupán 0,944 másodperccel a dobogótól végzett negyedikként.

„Nehéz verseny volt, beleadtam mindent, amit tudtam. Hátulról érkezve igazán erősen végződött, de nem volt könnyű, és tovább nehezítette, hogy közel 20 körön keresztül DRS nélkül kellett előre haladni a mezőnyben. Jó lett volna a dobogón végezni, de mindent beleadtam, és ez az, ami számít. A szezonom egyik legjobb versenye volt” – idézi a BBC a futamról nyilatkozó Bottast.

A finn pályafutása legjobb eredményét érte el a világbajnokság második helyével, de csapattársától, Lewis Hamiltontól a szezon egészét nézve továbbra is messze volt – a differencia 87 pont a ponttáblázaton:

„Több kiegyensúlyozottságra van szükségem a szezonra vetítve, mert Lewis mindig itt áll hozzám képest” – mutatta a kezével a magasabb szintet. „Nekem meg kell találnom az egyensúlyt és annak a módját, hogy gyakrabban hozzam a legjobb szintem. Versenyzőként még sokat kell tanulnom, és fejlődnöm ehhez az évhez képest. A tél során sokat fogok dolgozni ezen. Az idei hibáimból tényleg sokat tanulhatok, részleteiben kell megvizsgálni az okokat, és azt, hogyan lehetséges elkerülni őket. Biztos vagyok benne, hogy e tekintetben sikerrel járok, magabiztos vagyok ebből a szezonból kiindulva.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?