DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sajtó: Kubica napokon belül aláír a Racing Pointhoz

Miután biztossá vált, hogy Robert Kubica jövőre nem a Williamsnél folytatja pályafutását, elkezdett válogatni a lengyel a lehetőségek között. Sajtóértesülések szerint a Racing Pointnál köthet ki.

Nyolc évnyi távollét után tért vissza idén az F1-es rajtrácsra Robert Kubica, aki még 2011-ben szenvedett súlyos, életveszélyes ralibalesetet. A kétkedőknek egyértelműen bizonyította, hogy sérült keze nem hátráltatja egy Formula-1-es autó vezetésében, azonban tempója már nem volt hasonlítható korábbi önmagához.

Geroge Russell eddig mind a húsz kvalifikáción legyőzte a lengyelt, s már sajnálatát is kifejezte Kubica távozásával kapcsolatban, de a Williams istálló idei egyetlen pontját így is a krakkói születésű pilóta szerezte meg.

Kubica jövőre is az F1-ben maradhat


Kubica korábban úgy fogalmazott, hogy jelenleg válogat a lehetőségek között, melyek közül több is ígéretesnek hangzik. Felröppentek a pletykák, melyek szerint ismét a Ferrarival tárgyalhat a balesete előtt már velük leszerződő lengyel.

Azonban a gptoday.net szakoldal úgy értesült, hogy a Racing Point tartalék és fejlesztési pilótája lehet 2020-ban Robert Kubica, miközben a DTM-ben is rajthoz fog állni. Sergio Perez és Lance Stroll jövőre is megkapták a rózsaszín autók versenyzői ülését, Kubica pedig hozzájuk csatlakozhat harmadik pilótaként.

Sajtóhírek szerint napokon belül megtörténik a megegyezés Kubica és a Racing Point között és hamarosan be is fogják jelenteni a megállapodást.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: