DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen nyert, a két Ferrari ütközött az év egyik legjobb versenyén

Max Verstappen és Lewis Hamilton hatalmas csatát vívtak a győzelemért. Egy safety car hozott izgalmakat a verseny végén. Gasly először állhatott a dobogóra, a két Ferrari pedig kiütötte egymást.

Max Verstappen és Sebastian Vettel várhatták a piros lámpák kialvását az első sorból, mögülük pedig a két Mercedes indulhatott, míg a motorcseréjéért büntetést kapó Charles Leclerc csak a 14. helyről kezdhette meg a Brazil Nagydíjat.

Szemre Sebastian Vettel kapta el legjobban a rajtot, aztán Max Verstappen végül könnyedén tartotta meg pozícióját, Vettelnek pedig leginkább arra kellett figyelnie, hogy Hamilton maga mögött tartsa, ám ez nem sikerült neki. Közben Leclerc az első kör végére már a 11. helyen autózott.

A monacói néhány kör alatt áthámozta magát a középmezőnyön, hiszen a hetedik körben már a hetedik pozícióban találta magát, miután megelőzte Kimi Raikkönent. Egy körrel később Magnussen és Ricciardo vívtak a 13-14. helyen, és a csata hevében összeértek, aminek következtében Magnussen kiforgott, Ricciardónak pedig megsérült az első szárnya.

A 21. körben Hamilton és a Mercedes megpróbálkozott egy alávágással, a hatszoros világbajnok pedig nyilvánvalóan kétkiállásos taktikán volt, miután lágyra lágyat cseréltek nála. Verstappenék azonnal reagáltak, a szintén bokszban lévő Kubicát azonban nagyon veszélyesen engedték vissza a holland elé, aki mellett így Hamilton könnyedén el is ment. A kör végén egyszerre mentek el Leclerc mellett a friss lágyakon, Verstappen pedig az egyes kanyarban már vissza is vette a vezetést Hamiltontól, aki próbált visszatámadni, de óriási csatában Verstappen visszaállt az élre.



A 25. kör végén a már jelentős hátrányt összeszedő Vettel is kiállt friss gumikért, a német azonban a közepes keverékeket és ezzel együtt az egykiállásos stratégiát választotta. Bottas is az egy kiállásra tette le a voksát, azonban ő a kemény keverékeket kapta meg a Mercedesre. Tizenöt kör alatt azonban kiderült, hogy nem a kemény keverékre váltóké volt a nyerő taktika, Bottast pedig a 42. körben ki is szedték, hogy közepes gumikat tegyenek fel a Mercedesre.

A 44. körben Hamilton ismét Verstappen előtt cserélt kereket, ekkor már a közepes keverékeket kapta meg, és Verstappenék reakciója nem is váratott magára, egy körrel később ő is megkapta a sárga jelzésű gumikat és simán visszajött Hamilton elé. 21 körrel a vége előtt Vettel kiállt az élről, és lágy gumikat kapott a futam végére.

Bottas öt körön keresztül üldözte Leclerc-t a friss közepes keverékeken, mígnem füstölni kezdett a Mercedes, s fél körrel később a pálya szélére húzódott a finn, aki ezzel a Brazil Nagydíj első kiesőjévé vált. A 77-es autót azonban nehezen tudták eltávolítani a fűről, így bejött a biztonsági autó, Hamilton kint maradt a közepeseken, Verstappen viszont lágyakra váltott a safety car periódus alatt, amivel még mindig Hamilton mögött állt, a második helyen.

A hatvanadik körben újraindult a mezőny, s mindkét Red Bull előzött: Verstappen visszavette a vezetést Hamiltontól, mögötte Albon, Vettel, Leclerc volt a további sorrend. Albon folyamatosan nyomás alatt tartotta ezután Hamiltont, ahogyan a frissebb gumikon érkező Leclerc is Vettelt. A monacói a 66. körben meg is lepte csapattársát, aztán pedig Vettel visszatámadott, s mindketten defektet kaptak, miután Vettel érthetetlen módon húzta keresztbe autóját csapattársa előtt. A német ezután hevesen kiabált a rádióba, de a visszajátszások alapján inkább ő hibázott, mint Leclerc. Mindkét Ferrari kiállt a versenyből, a safety car pedig ismét bejött a pályára, Hamilton pedig eközben kiállt friss lágy abroncsokért.

Két körrel a vége előtt ismét kiállt a safety car, Hamilton megelőzte Gaslyt, aki a harmadik helyen várta az újraindítást, a kettes szektorban pedig Hamilton kilökte Albont, akit élete első dobogójától ütött így el a brit, akinek megsérült az első szárnya, Gasly pedig ezzel a második helyen találta magát. Verstappen megnyerte a futamot, Gasly pedig óriási befutó után tartotta meg második pozícióját, Hamiltonra pedig alighanem büntetés vár a verseny után, így Sainzé lehet majd a harmadik hely.

A Brazil Nagydíj végeredménye:

  1. Max Verstappen Red Bull 71 kör
  2. Pierre Gasly Toro Rosso +6.077s
  3. Lewis Hamilton Mercedes +6.139
  4. Carlos Sainz McLaren +8.896
  5. Kimi Raikkonen Alfa Romeo +9.452
  6. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +10.201
  7. Daniel Ricciardo Renault +10.541
  8. Lando Norris McLaren +11.204
  9. Sergio Perez Racing Point +11.529
  10. Daniil Kvyat Toro Rosso +11.931
  11. Kevin Magnussen Haas +12.732
  12. George Russell Williams +13.599
  13. Romain Grosjean Haas +14.247
  14. Alex Albon Red Bull Racing +14.927
  15. Nico Hulkenberg Renault +18.059
  16. Robert Kubica Williams +1 Lap
  17. Sebastian Vettel Ferrari DNF
  18. Lance Stroll Racing Point DNF
  19. Charles Leclerc Ferrari DNF
  20. Valtteri Bottas Mercedes DNF
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: