DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc: Támadó üzemmódba kapcsolok vasárnap

Charles Leclerc-nek már az időmérő előtt elszállt minden esélye a pole-pozíció megszerzésére, miután tízhelyes rajtbüntetést kapott, így elhatározta, hogy vasárnap leszegett fejjel megy majd előre.

Nem tűnt lehetetlennek, hogy valamelyik ferraris szerezze meg az első rajtkockát a brazíliai kvalifikáción, hiszen kisebb-nagyobb meglepetésre a Mercedesek visszaestek a harmadik szabadedzésen látottakhoz képest.

Charles Leclerc szerint sem volt elérhetetlen távolságban az első rajtkocka a maranellóiak számára, azonban az élet – Max Verstappen képében – közbeszólt, és így a két Ferrari-pilóta csak a második, illetve a tizennegyedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnap esti versenyen.

Leclerc leszegett fejjel ül az autóba vasárnap


„Nem hinném, hogy elérhetetlen lett volna ma a pole-pozíció, de ismét csalódtam magamban, miután hibáztam a második szektorban, ami két tizedmásodpercembe került. Nem tudtam véghez vinni a tervezett feladatot az autóban, emiatt elnézést kell kérnem a csapattól.”

„Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a rajtbüntetéssel együtt így is, úgy is kemény dolgom lett volna vasárnap, így hát támadó üzemmódba kapcsolok holnapra. Élvezni szoktam, mikor a mezőny végéről kell felküzdenem magam, de eközben próbálok majd biztosra menni abból a szempontból is, hogy a csapat jó eredményt tudjon elérni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: