DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas: Örülök, hogy nekem jutott ez a kihívás

2017-es megérkezése óta most került a legközelebb Lewis Hamiltonhoz Valtteri Bottas, azonban a brit így is simán behúzta a világbajnoki címet. A finn ennek ellenére örül, hogy övé ez a kihívás.

Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után Valtteri Bottasra esett a Mercedes vezetőségének választása, a finn versenyző azonban közel sem tudta hozni azt a szintet, mint a 2016-os világbajnok, aki kétszer is az utolsó versenyig kihívója tudott lenni Lewis Hamiltonnak.

Idén volt a legközelebb csapattársához a finn, de Hamilton így is könnyedén húzta be az egyéni világbajnoki címet, már két futammal a szezon vége előtt. Ennek ellenére Bottas úgy érzi, a lehető legjobb helyen van, és nem cserélne csapattársat, csak azért, hogy könnyebb dolga lehessen.



„Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, ami olyan autót biztosít számomra, mellyel nyerni lehet, illetve biztos vagyok benne, hogy a jövőben is lesz erre lehetőségem. Örülök, hogy nekem jutott ez a kihívás. Jelenleg egy nyerő csapat vagyunk, és ha jövőre úgy tudok teljesíteni, ahogyan szeretnék, akkor bármit elérhetünk.”

„Nem változtatnék semmin, így a csapattársam kilétén sem, csak azért, hogy számomra könnyebben jöjjenek a sikerek. Élvezem a kihívást, sőt, bár nem mindig egyszerű a dolgom, de ez még édesebbé szokta tenni a sikert. Az idei sikerekből önbizalmat tudtam meríteni 2020-ra, s a tavalyi esztendővel ellentétben most már nagyon várom a következő szezont. Élvezni fogom az előttünk álló évet.”

Valtteri Bottas idén négyszer ünnepelhetett a dobogó legtetején és szombaton ötször bizonyult a leggyorsabbnak, ezzel pedig már biztos, hogy a második helyen zárja a világbajnoki pontversenyt, ami karrierje legjobb eredménye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: