DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Mercedesnél csak egyvalaki mert nagyot álmodni annak idején

A Mercedes hibrid érában mutatott dominanciája idén sem ért véget, s a tekintélyt parancsoló egymást követő hat konstruktőri és egyéni világbajnoki cím egy időben elképzelhetetlennek tűnt.

A 2014-es szabályváltozások óta a mai napig nem talált legyőzőre a Mercedes, pedig több csapat is próbálkozott ellenük ez idő alatt, például a Williams, a Red Bull és a Ferrari is, azonban mindannyiuk inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A gyári istállóként a Formula-1-be 2010-ben visszatérő Mercedes már a V8-as érában is megmutatta, hogy van potenciál az autójukban, hiszen dobogóra állhatott Michael Schumacher a stuttgarti gyártó színeiben, de futamgyőzelmeket is arattak, Nico Rosberg, majd Lewis Hamilton révén.

Aldo Costa 2018 végén hagyta el a Mercedest


Miután Ross Brawn 2013 végén távozott a Mercedestől, helyét Toto Wolff vette át, aki úgy emlékszik a legelső meetingre a csapat átszervezése után, mintha csak tegnap lett volna: „Tisztán élnek az emlékek a fejemben az első vezetői megbeszélésről 2013 végén, amikor is először írtuk fel a falra, hogy világbajnoki címért akarunk küzdeni” – mondta a Mercedes weboldalának Wolff.

„Azonban Aldo Costa felállt, és azt mondta, ennél sokkal ambiciózusabbnak kellene lennünk! Írjunk többesszámot: világbajnoki címekért szeretnénk küzdeni! Az első gondolatom az volt, hogy ez kissé túlzó, de végül ezt írtuk fel.”

„Most pedig itt állunk, hat évvel később, és a zsebünkben van hat egyéni és ugyanennyi konstruktőri világbajnoki cím. Még mindig meg kell, csípjem magam, mert még most is alig tudom elhinni” – zárta gondolatait a Mercedes istállójának csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: