DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Montezemolo legendaként emlegeti Hamiltont

A Ferrari korábbi elnöke Sennához, Schumacherhez és Fangióhoz hasonlította a hatszoros F1-es világbajnokot, külön kiemelve azokat a tulajdonságait, amelyek a legjobbak közül is kiemelik őt.

Lewis Hamilton múlt vasárnap egyetlen világbajnoki címre közelítette meg a Formula-1 történetének legsikeresebb versenyzőjét, Michael Schumachert, ezzel kivívva a az emberek minden eddiginél nagyobb elismerését. A britet méltatta csapatfőnökén és édesapján túl egykori csapattársa, riválisai és most Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke is. 

ham-mex-action-20191



„Lewis nagyszerű. Győzelme odafent nagy örömöt fog okozni barátunknak, Niki Laudának, hiszen ő volt az, aki mindent megtett, hogy a Mercedeshez csábítsa. Azonos szintet képvisel Juan Manuel Fangióval, Niki Laudával, Michael Schumacherrel, Aytron Sennával, Jim Clarkkal és Jackie Stewarttal” – méltatta a britet, majd elárulta, mely képességeit és tulajdonságait tartja kiemelkedőnek.

„Először is, csodálom a pályán és az azon kívül tanúsított, töretlenül sportszerű viselkedését. Aztán ott van az a rendkívüli képessége, amellyel az adott helyszínhez tud alkalmazkodni. Nagyon gyors, tudja, hogyan bánjon a géppel és a gumikkal, és nagyszerűen szállítja az eredményeket. Olyan versenyző, aki a Formula-1 legendái közé fog tartozni. Tavaly még olyan versenyeken is nyert, amelyeken nem az övé volt a legjobb autó” – nyilatkozta az olasz Rai rádiónak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: