DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Binotto: Amikor pole-ban voltunk, nem nyertünk, szóval…

A Ferrari csapatfőnöke szerint Charles Leclerc ismét behúzhatta volna az időmérőt, ha nem esik ki motorhiba miatt a harmadik edzés. Reméli, szerencsét hoz, hogy nem ők rajtolnak az első helyről.

A Ferrari Belga Nagydíjon kezdődő, hat versenyhétvégét felölelő pole-pozíciós sorozata véget ért az USA Nagydíjon: Sebastian Vettel második, az előző hat alkalommal ötször első, egyszer második helyre kvalifikáló Charles Leclerc a negyedik pozícióból startol.

„Egymást követő pole-okkal érkeztünk ide, ezért ma is elsők akartunk lenni” – értékelt az időmérő után Mattia Binotto csapatfőnök a Sky Sportsnak. „Bottas azonban óriási kört teljesített. Megpróbálunk változtatni. Amikor mi kezdtünk a pole-ból, nem sikerült megnyerni a futamot, ezért reméljük, most, hogy nem mi rajtolunk az első helyről, nyerni fogunk! A kulcs megint a gumi degradációja lesz” – utalt Binotto arra, hogy az elmúlt három futamon az időmérős előny ellenére Mercedes-győzelem született.



A végeredmény tényleg nüanszon múlott, hiszen Vettel hátránya 12 ezredmásodpercet tett ki. Leclerc lemaradása sem nevezhető nagynak, 0,108 másodperc volt a különbség Valtteri Bottas köréhez képest, Binotto szerint pedig más lett volna az eredmény, ha nincs a motorhiba és -csere, amely miatt a harmadik szabadedzést ki kellett hagynia.

„Charles ma nagyon balszerencsés volt. A mi hibánkból a teljes utolsó szabadedzést ki kellett hagynia. A beállításokat teljesen megváltoztattuk péntekhez képest, egészen más autót kellett vezetnie ma. Azt gondolom, hogy Leclerc-nek kiváló időmérője volt, és hiszem, hogy ha tesztelhette volna az autót az FP3-ban, akkor még nagyszerűbben sikerült volna neki” – folytatta a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: