DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kiadó ülések 2020-ra: Kubica és a Williams kálváriája

Még négy csapatnál akad betöltésre váró pozíció a 2020-as szezonra. Sorra vesszük, hol kik a legesélyesebbek. Ezúttal a Williams és Robert Kubica mizériáját vizsgáljuk meg közelebbről.

Robert Kubica mindenkit meghazudtolva küzdötte vissza magát a Formula-1-be súlyos, majdnem halálos ralibalesetét követően. A lengyel rengeteg vért veszített, miután egy szalagkorlát átvágta a Skodát, a jobb keze pedig oly mértékben roncsolódott, hogy az orvosok még az amputációt is komolyan fontolóra vették.

A lengyel azonban nem adta fel, s hosszú évek után előbb a Renault, majd a Williams fejlesztési pilótájává vált, mígnem 2019-re végre megkapta az esélyt a Williamstől. Attól a Williamstől, amely a 2015-ös szezon óta óriási zuhanásban van, sőt tavaly azt hihettük, hogy már padlót is értek, de idén megmutatták, hogy mindig van lejjebb.

A csapat 2018-ban mindössze hét pontot tudott összekaparni a Szergej Szirotkin-Lance Stroll párossal, s mindkét versenyzőtől megváltak a szezon végén, igaz, a hathatós pénzügyi támogatást nyújtó Stroll önszántából távozott, hiszen egy édesapja keze alá tartozó cég vásárolta fel a megszűnőben lévő Force Indiát. Így hát 2019-re az újonc George Russell és a rendkívül mélyről visszatérő Robert Kubica kapták meg a lehetőséget a bizonyításra.

Tündérmesének indult, csúnya véget ért


Csakhogy az autóval sok mindent nem lehetett bizonyítani idén, mindössze egyetlen pont esett le a Williamsnek, a lesajnált és év végén távozó Kubica révén, egy kaotikusan alakuló Német Nagydíjon. A lengyelt szóba hozták azóta többek között a Racing Point, a McLaren és a Haas istállójával is, s most az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az amerikaiak fejlesztési pilótája lesz jövőre, - amellett, hogy a DTM-ben is versenyezne - hogy aztán a PKN Orlen támogatásával ismét megpróbáljon versenyzői ülést szerezni 2021-re.

A lengyel olajtársaság és a Williams között már így is elharapódzott a feszültség, miután Oroszországban Kubicát azért szólították a bokszba, hogy spóroljanak az alkatrészekkel, de már George Russell is kezdi kiadni az év során felgyülemlett feszültséget a csapattal szemben.

Jelenleg nem igazán látni, kik lennének a jelentkezők Robert Kubica megüresedő helyére a Williamsnél, de a Motorsport információi szerint az idén a Formula-2-ben vitézkedő kanadai Nicholas Latifi lehet a befutó. A 24 esztendős fiatalember a második helyen zárta a 2019-es Formula-2-es bajnokságot, aki Claire Williams szerint kiváló csapatot alkothatna a szintén fiatal George Russell-lel.

A harmadik részben megnézzük, lehet-e az Alfa Romeo az utolsó mentsvár Nico Hülkenberg számára, illetve azt is megvizsgáljuk, hogy Antonio Giovinazzi javuló teljesítménye és a Ferrari általi támogatása elég lesz-e, hogy ő maradhasson Kimi Raikkönen csapattársa. Az első részben a Red Bull és a Toro Rosso helyzetét vettük górcső alá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: