DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A McLarennél szóba sem jött a Ferrari

Új motorszállítót keresve a wokingi csapatban fel sem merült az olaszok neve. Egyrészt ez érdekütközéssel járna, másrészt manapság a Mercedest tartják az igazi mércének az F1-ben.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a McLaren 2021-től ismét Mercedes-motorokkal fog versenyezni a Formula-1-ben. A brit istálló vezérigazgatója a döntés hátteréről nyilatkozva elárulta, nem is volt kérdés, melyik gyártót keresik meg szándékukkal. A vezetőségnek kevés volt az, hogy a Ferrari az utóbbi időszakban jobbnak tűnt a Mercedestől.

 brown-2019-portre1



„A Formula-1-ben néhány futamnál hosszabb időszakot kell figyelembe venni. A Ferrari motorja jelen pillanatban hihetetlenül erős, de a csapat elkötelezettségét és eredményeit figyelembe véve a Mercedes Benz az igazi mérce. A Ferrari nem jött szóba, velük a McLaren utcai autókat gyártó részlege miatt egyértelmű érdekütközés lenne” – idézte Zak Brownt az Autosport.

2017 környékén Brown szóba hozta, hogy a McLaren akár saját motort is építene, ám ez akkoriban volt, amikor a 2021-es szabályok a lényegesen egyszerűbbé és olcsóbbá tették volna az erőforrásokat. Azóta ezek a célok módosultak, így a McLaren-erőforrás ötlete is kútba esett. Arról már Andreas Seidl csapatvezető beszélt, hogy a Mercedesen kívül szóba jött-e bármilyen más lehetőség. 

„Nem, egyetlen új érkezőről sincs szó. Valószínűtlen, hogy új motorgyártó csatlakozna a sorozathoz, ahhoz egyszerűen túl sok pénzt kell befektetni” – magyarázta a szakember, aki a saját erőforrás építésére is kitért. „Ez sosem volt téma. Minden szezonban óriási költségvetésre lenne szükség, ezen kívül sokáig tartana utolérni a meglévő gyártókat, szóval ez nem volt lehetőség. Elégedettek vagyunk a Mercedesszel kötött egyezséggel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: