DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Brawn: Rendkívül robbanásveszélyes a Ferrari párosa

A Ferrarinak úrrá kell lennie az istállón belül kialakulni látszó belviszályon – mondja Ross Brawn, a Scuderia egykori vezetője. Charles Leclerc és Sebastian Vettel párosa rendkívül robbanékony.

Ezen az éven került fel Sebastian Vettel mellé csapattársként Charles Leclerc, aki még csak a második szezonját teljesíti a Formula-1-ben, de máris berobbant az élmezőnybe. Az eddigi tizenhat futamból a legtöbbször – hatszor – ő szerezte meg a pole-pozíciót idén, van két győzelme és csapattársát is megelőzve harmadik a pontversenyben.

Vettel korábban azt mondta, úgy hitte, hogy Raikkönen mellett mindent kihozott a Ferrariból, most azonban Leclerc megmutatta, hogy mindig van feljebb. Persze nehéz megmondani, hogy az ifjú monacói vezetési képességei valóban jobbak-e Vettelénél, vagy csak a német egyszerűen belekényelmesedett helyzetébe a finn mellett.

Mindenesetre a Ferrari egykori technikai igazgatója, az F1 jelenlegi sportszakmai vezetője, Ross Brawn szerint rendkívül robbanásveszélyes a Leclerc-Vettel páros a Scuderiánál, amit Mattia Binottónak nagyon ügyesen kell kezelnie, hogy ne történjen meg a baj.



„Mattiának lesz dolga bőven az elkövetkező napokban, hogy megnyugtassa a csapaton belül felkavart állóvizet, miután az egyensúly a versenyzőpárosuk között keltett némi belső viszályt. Egyfelől van egy négyszeres világbajnokuk, aki még mindig a legkiválóbb versenyzők egyike, még akkor is, ha az elmúlt két szezonban a kelleténél több hibát vétett” – mondta Brawn a Motorsportnak.

„Másrészről viszont ott van Leclerc. Akinek a személyében egy elképesztő tehetséget ismerhettünk meg. Senki sem tud szerezni hat pole-t, ebből négyet zsinórban, valamint futamgyőzelmeket olyan ikonikus pályákon, mint Spa, vagy Monza, anélkül, hogy ne lenne benne a sztár-faktor.”

„Ez egy nagyon is robbanékony kombináció, amit a lehető legmegfelelőbben kell kezelni. Persze Mattia valószínűleg tisztában van vele, miként működhet egy ilyen páros, miután már megtapasztalt hasonló élményeket még kezdő mérnök korában. Ugyanakkor most az ő megtiszteltetése és felelőssége is egyben, hogy biztosítsa azt, hogy ez az egyébként egészséges rivalizálás ne fajuljon el.”

A Mercedesről is ejtett pár szót Ross Brawn, akik szerinte nagyszerűen reagálták le azt, hogy hosszú idő után nem az övék a leggyorsabb autó: „Öt és fél domináns év után végre egy olyan ellenféllel szembesül a Mercedes, ami valóban képes megingatni az ő pozíciójukat. Nem egyszerű ennyi idő után alkalmazkodni egy ilyen szituációhoz, de Toto Wolff csapata kiválóan reagálta ezt le.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: