Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 22. péntek
F1

Giovinazzi a daru kikerüléséről: Vigyáztam

Az olasz F1-es pilóta azt állítja, Szingapúrban kellő elővigyázatossággal kerülte ki a versenyen beküldött beavatkozó járművet. A versenybírák nem így gondolták, meg is büntették őt.

Egyelőre nem simult el minden esemény, ami a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon történt - hiába került a soron következő forduló a figyelem középpontjába, egy-egy mozzanatot még felemlegetnek a távol-keleti fordulóról. Az egyik ilyen eset Antonio Giovinazzié, akit az FIA utólag azért büntetett tíz másodpercre, mert egy beláthatatlan kanyarban túl közel hajtott egy beavatkozó járműhöz, amely mögött pályabírók is tartózkodtak, és amely az utóbbi években okozott halálos kimenetelű balesetet. Az olasz versenyző a pilótafülkéből úgy ítélte meg, teljesen biztonságosan vezetett, ezt többször hangoztatta is, ezért Szocsiban megkérdezték tőle, érti-e, miért kapott mégis büntetést.

„Igen, azt mondták, hogy túl közel mentem a teherautóhoz, ami talán [George] Russell autóját mentette. Kívülről talán tényleg annak tűnhetett, de ez egy nagyon szűk, utcai pálya. Számukra tényleg közel voltam, számomra viszont teljesen biztonságosnak tűnt a helyzet. Mindenesetre ők a versenybírók. Az eredményem legalább nem változott. Talán legközelebb mehetnék lassabban, ez egy tanulság” – idézte őt a Crash.net.

Szerencsés véletleneknek köszönhetően a középmezőny pilótája néhány kör erejéig az élen is állt Szingapúrban, aminek kifejezetten örült.

„Sok videót megnéztem azokról a pillanatokról. Nagyszerű volt! Persze mi más stratégián voltunk, de jó érzés volt a ’P1-et’ látni a táblámon. Legutóbb a GP2-ben, 2016-ban láttam ilyet. A végeredmény lehetett volna jobb is, de a biztonsági autó két körrel a bokszkiállásom után jött be. Ez kissé szerencsétlenül alakult, de a végén jót mentettünk azzal, hogy feltettük a lágyakat. Egy pontot szereztünk, ami nekem és a csapatnak is pozitív. Így kell folytatnunk Szocsiban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?