DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Van der Garde: Vettel mégis mit csinál?

A korábbi Formula-1-es pilótának, Giedo van der Gardénak fogalma sincs, mit csinál Sebastian Vettel a Ferrarinál az utóbbi időben, emiatt pedig el is veszítette eddigi státuszát csapaton belül.

A legutóbbi két F1-es nagydíjon már előzetesen is a Ferrarinak állt a zászló, Charles Leclerc pedig hozta is a papírformát, két pole-pozícióval és két futamgyőzelemmel, miközben Sebastian Vettel Spában és Monzában összesen 12 pontot szerzett.

Giedo van der Garde, aki korábban a Caterham színeiben versenyzett az F1-ben, úgy érzi, Vettel elveszítette elsőszámú státuszát: „Leclerc topformában volt múlt hétvégén, de egyébként is nagyszerű szériája van. Mostantól őt fogja támogatni a Ferrari, mivel Vettel fogalmam sincs, hogy mit csinál mostanában” – mondta el a holland a Motorsport.com-nak.



„Egyértelmű, hogy az Ascari egy nehéz kanyar, de rosszul kezdett neki az egésznek. Ha ránézünk Vettelre, azt láthatjuk rajta, hogy feladta. Még ugyan hátravan egy év a szerződéséből, de motivációra lenne szüksége. Hasonló volt a helyzet, mikor Daniel Ricciardo csapattársa volt. Nem vezet rosszul, de a motorsportban nagyon fontos az önbizalom és a motiváció. Nem látom rajta, hogy elszánt lenne.”

„Leclerc viszont egyértelműen megmutatta, micsoda tűz ég benne a sikerek iránt. Csakúgy, mint Max Verstappent, őt sem érdekli, hogyan éri el a győzelmet, ha nyerhet. Ez néha kicsit mocskosnak tűnhet, de szabályos marad, minden körülmények között. Jó látni egy ennyire fiatal srácot küzdeni, és azt hiszem, hatalmas potenciál rejlik benne.”

Leclerc már a világbajnoki pontversenyben is megelőzte Vettelt a nyári szünet utáni két versenyen, mely számára álomszerűen alakult, míg ferraris csapatának inkább legrosszabb rémálmaiban köszönhet vissza a belga és az olasz hétvége.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: