DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Így gyűlt össze Vettel 9 büntetőpontja

A pályán elkövetett hibák sorozata nemcsak az elvárt eredmények elmaradása miatt lehet kellemetlen Sebastian Vettel számára, hanem a büntetőpontok vészes halmozódása miatt is. Még Pastor Maldonado sem állt ilyen közel az eltiltáshoz.

00119014_851



Az F1-es Olasz Nagydíj leintését követően számoltunk be róla, hogy a futamon vétett, sokak által amatőrnek titulált figyelmetlenségéért Vettelt három büntetőponttal is sújtották a versenybírók, ezzel együtt pedig a német már összesen kilencnél jár az elmúlt egyéves periódusból.

Mint ismeretes, a 2014-ben bevezetett rendszer értelmében az a pilóta, amely egy 12 hónapos időintervallumon belül 12 büntetőpontot összegyűjt, a következő nagydíjról való eltiltásban részesül. A szabály létezése óta még senki nem esett bele ebbe a csapdába az F1-ben (az F2-ben is csak egy személy), viszont senki nem állt még közelebb eltiltáshoz, mint most Vettel. A 2018-as szezon során Romain Grosjean életében szintén volt egy rövid perdiódus, amikor kilenc pontot számlált és óvatosnak kellett lennie, de még a nem túl hízelgő „balesetkirály” renoméval rendelkező Pastor Maldonadónak is nyolc volt a maximum egy adott pillanatban.

A versenybírók a vétség súlyossága alapján dönthetnek, hogy nulla és három között hány büntetőpontot társítanak az azonnal hatályba lépő idő- vagy rajthelybüntetés mellé, Vettel pedig Monzában a maximális hármat kapta. Így akár egyetlen újabb súlyos vétség elegendő ahhoz, hogy elérje az eltiltást érő tizenkét pontot.

Vettelnek ráadásul most a következő három futamon is különösen óvatosnak kell lennie: mivel a jelenlegi kilenc büntetőpontjából az elsőket tavaly október 19-én rótták fel neki, azok csak az idei év ugyanezen napján fognak elévülni, addig pedig még hátra van a Szingapúri, az Orosz és a Japán Nagydíj.

Nézzük, melyik volt az a négy incidens, amelyekből összeállt Vettel bűnlajstroma az elmúlt egy évben, és amely szankciók létjogosultságának egy részét a német máig vitatja.

 

2018. október 19., USA Nagydíj – gyorshajtás piros zászlónál
Szankció: 3 rajthelyes hátrasorolás, 2 büntetőpont

Ironikus módon Vettel legrégebb óta meglévő büntetőpontjait közvetett módon jelenlegi csapattársának, Charles Leclerc-nek köszönheti. A tavalyi austini pénteken, az esős első szabadedzés során a Saubernél vezető monacói megpördült, a pályára visszatérve pedig elég sok kavicsot hordott fel az aszfaltra, a takarítás igényét látva pedig piros zászlóval leállította a gyakorlást a versenyirányítás. Vettel is a pályán volt, ám az adatok alapján nem lassított le annyira, mint azt a piros zászlós jelzés megkövetelné, emiatt három rajthelyes hátrasorolást és két büntetőpontot kapott. A német nem értett egyet az ítélettel, szerinte túlságosan is a szabály betűjéhez, semmint a valós körülményekhez igazodva marasztalták el.

 

2019. június 9., Kanadai Nagydíj – veszélyes visszatérés
Szankció: 5 másodperces időhozzáadás, 2 büntetőpont

Bizony, az év F1-es balhéja is termelt büntetőpontokat Vettel számára, egészen pontosan kettőt. Montrealban az élen álló németet Lewis Hamilton tartotta nyomás alatt, amikor Vettel hibázott és átszánkázott a sikánon, a pályára való visszatérésekor pedig elegendő hely híján Hamiltonnak lassítania kellett, hogy elkerülje az ütközést. Az eset heteken át vitatémát szolgáltatott, az időhozzáadás miatt végül másodikként rangsorolt Vettel pedig máig a Kanadai Nagydíj igazi győztesének tartja magát. Fájdalmas lesz, ha ez a két tényleg véleményes büntetőpont is szerepet játszik egy esetleges eltiltásban.

 

2019. július 14., Brit Nagydíj – Verstappenbe rongyolva
Szankció: 10 másodperces időhozzáadás, 2 büntetőpont

Ennél az esetnél Vettel már nem mentegetőzhet: a silverstone-i futamon megelőzte őt a harmadik helyért Max Verstappen, a következő egyenes végén azonban visszatámadás helyett elmérte a féktávot a holland mögött, és nagy sebességgel felöklelte a Red Bullt.

 

2019. szeptember 8., Olasz Nagydíj – még veszélyesebb visszatérés
Szankció: 10 másodperc stop&go, 3 büntetőpont

A verseny elején a német vezetői hibát vétett és kipördült a 4. helyről, az Ascari sikánjának füvéről való visszatérés során azonban vagy nem figyelte eléggé, vagy nem látta eléggé az éppen érkező Lance Strollt, akinek hátsó kerekéhez hozzá is ért első szárnyával, így a kanadait is pörgésbe küldve. Látványra legalábbis nagyon amatőr megmozdulásnak tűnt, és alighanem ezért is döntöttek a versenybírók a legnagyobb időbüntetés és a kiosztható legtöbb büntetőpont mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: