DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hiába gyors a Ferrari, a többiek sem alszanak

Eddig a vártnál kisebb az előnye a Ferrarinak Monzában, a csapat múlt hétvégi fölénye mintha szertefoszlott volna. Vettel szerint van még miben javulniuk a szombati időmérőig.

Bár a csapadékos és hűvös idő miatt nem teljesen reprezentatív a Formula-1-es mezőny eddig látott erősorrendje Monzában, összességében úgy tűnik, a Ferrari a vártnál kisebb előnnyel rendelkezik a Mercedes előtt. A második, részben száraz pályán teljesített edzésen Charles Leclerc legjobb ideje mindössze 68 ezredmásodperccel volt jobb Lewis Hamiltonénál, Sebastian Vettel pedig két tizedmásodpercet kapott csapattársától. A német értékelte az edzéseken látottakat.

vet-monza-20191



"Rendben voltunk, de van még mit kihozni az autóból. Kissé kaotikus volt a mai nap, a zöld lámpára a körülmények miatt mindenki ugrott. Nem a szokásos ritmusban haladtunk, de a lényeg, hogy sikerült néhány rendes kört futni, így tudjuk, hol rejlenek a gyengeségek."

"Mindig az egykörös tempón van a hangsúly, a futamon azokat kell egybefűzni" - viccelődött. "Általánosságban az autó egészén próbálunk csiszolni. Az egyetlen körön tapasztalt hátrány hosszabb etapokon lecsökken. Már nincs olyan, hogy időmérős és versenybeállítás, ezért egyszerűen csak gyorsabbak akarunk lenni."

Monzában a hosszú egyenesek miatt híresen nagy szerepe van a szélárnyéknak, az időmérőn várhatóan sok csapat fog kísérletezni egymás "felhúzásával". Vettel szerint egy jól összehangolt munkához több tényezőnek is kedveznie kell, ezért még nem határoztak arról, Leclerc-rel össze fognak-e dolgozni.

"Majd meglátjuk, hogy milyen körülmények lesznek, milyen gumikat fogunk használni, mennyire kell óvatosnak lenni a felvezető körön. Ezt követően fogunk dönteni. Rossz itt szélárnyék nélkül, ez a helyzet."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: