DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hülkenberg: Fel kell tennünk magunknak néhány komoly kérdést

A Renault német F1-es pilótája nem is tagadja, hogy egyelőre meglehetősen csalódáskeltő a csapat 2019-es szezonja, ezért arra kell törekedniük, hogy a „második félidő” már sikeresebb legyen.

Tavaly a három nagycsapat mögött a konstruktőri vb-tabella negyedik helyén zárt a Renault, így azzal a céllal vágtak neki a 2019-es Formula-1-es idénynek, hogy közelebb kerüljenek az élgárdákhoz. Ehhez képest nem elég, hogy ez nem látszik megvalósulni, még az összetettben is hátrébb tartózkodnak: jelenleg a középmezőnyt egyértelműen vezetni látszó McLaren és a Danyiil Kvjat hockenheimi dobogójából profitáló Toro Rosso is megelőzi őket.

hulkenberg-renault-hun-1



A versenyzők is érzik, hogy csalódáskeltő az eddigi produkció: nemrég Daniel Ricciardo nyilatkozott kritikusan, most pedig csapattársa, Nico Hülkenberg is hasonlóan beszélt a formula1.com hasábjain. „Egyértelmű, hogy eléggé a várakozásaink és a céljaink alatt teljesítünk. Úgy vélem, fel kell tennünk magunknak néhány komoly kérdést, és néhány dolgot átnézni csapaton belül. Sokkal több hullámvölgy volt sajnos az idei teljesítményünkben, mint hullámhegy, és ez nem túl boldogító.”

Amikor arról faggatták, hogy pontosan milyen kérdésekre gondolt, így felelt Hülkenberg: „Egyszerűen csak annyiról van szó, hogy hogyan alakultak a dolgaink, hova jutottunk az elmúlt 18 hónapban az autóval, és mit csináltunk eddig. Illetve mindez milyen hatással volt, mert nem igazán érződik a hatásuk, így fel kell tennünk ezeket a kérdéseket, hogy a jövőben a fejlesztések előre is vigyenek minket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: