DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Leclerc és Verstappen régebben nem is köszönt egymásnak

Kevésbé ismert, hogy a Ferrari és Red Bull fiataljai már gokartos gyerekként is ádáz ellenfelek voltak: a monacói elismerte, volt idő, amikor nem is köszöntek egymásnak. „Éretlenek voltunk még.”

Két kemény csatát is vívott egymással a Formula-1-es mezőny két ifjú tehetsége, Charles Leclerc és Max Verstappen: az Osztrák Nagydíjon a holland volt kíméletlen, megmozdulása pedig győzelmet ért, Nagy-Britanniában aztán a monacói adta vissza a kölcsönt. A spielbergi dobogón fagyos volt a hangulat a két pilóta között, de kevésbé ismert, hogy a két 1997-es születésű versenyző már a gokartos időkben is fúj egymásra.

„Nincs így” – mondta Leclerc a Corriere della Sera lapnak adott interjúban. A kérdés arra vonatkozott, hogy tényleg nem tudják-e elviselni egymást Verstappennel. A ferraris elismerte, volt olyan időszak, amikor ki nem állhatták a másikat, de már hosszú évekkel ezelőtt. „Amikor gyerekek voltunk, nem is köszöntünk egymásnak. Akkor összekevertük a versenyzőt az emberrel, éretlenek voltunk még. Most már szerencsére nem vegyítjük a kettőt.”



Arra, hogy az osztrák eset vagy a bahreini motorhiba – amely szintén az első helybe került – volt a fájóbb, így válaszolt: „Ausztriában Maxban több volt, én nem tudtam tartani a tempóját. Bahreint nehéz volt elfogadni, de végül is, mivel már hároméves korom óta versenyzem, sikerült rögtön lapoznom. Ebben a sportban mindig a határon vagyunk, normális dolog, ha valami tönkremegy. Tisztában vagyunk vele, hogy léteznek kockázatok, különben maradhatnánk otthon is.”

„Szigorú vagyok magammal” – beszélt arról, hogy ő is elkövetett vezetői hibákat idén, Azerbajdzsánban az időmérőn, Németországban pedig az esős futamon. „Nem csupán a német kicsúszásról van szó, Bakuban is hibáztam, és rosszul éreztem magam miatta. Mindig ez szokott lenni, ha én rontom el.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: