DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Három-négy pilóta van Hamilton szintjén Verstappen szerint

A Red Bull hollandja nem összpontosít kizárólag az ötszörös világbajnokra: úgy véli, többen képesek lennének hasonló teljesítményre, a különbséget egyedül a technika jelenti.

Lewis Hamilton a Formula-1 jelenlegi érájának legsikeresebb versenyzője – és menetel Michael Schumacher abszolút rekordjai felé –, de hogy érdemei mennyiben köszönhetők kvalitásainak és mennyiben autójának, azt illetően megoszlanak a vélemények. A fiatal trónkövetelő, Max Verstappen – akinek képességeit gyakran mérik Hamiltonhoz – úgy gondolja, megfelelő feltételek mellett többen tudnának ugyanolyan fölényesen szerepelni, mint a brit.

„Nem összpontosítok kizárólag Lewisra. Vannak más nagyszerű versenyzők is a paddockban, akik hasonló dolgokat tudnának elérni. A jelenlegi mezőnyt tekintve három vagy négy versenyző van, aki azonos képességekkel rendelkezik. Sok múlik az autón” – mondta a Motorsport Magazine-nak adott interjúban Verstappen.



Hamiltonnak volt egy könnyebbsége a holland szerint: annak ellenére, hogy 2016-ban saját csapattársa, Nico Rosberg nyerte meg a világbajnoki címet vele szemben, mégis úgy tartja, a Mercedes-sztárnak istállón belül igazán sosem kellett megszenvednie. „Nem hiszem, hogy az évek folyamán bármelyik csapattársa nyomást helyezett volna rá. 2016-ot is meg kellett volna nyernie, ha nem lett volna a motorhibája. De igazán sosem raktak rá nagy terhet a csapattársai.”

A Red Bull versenyzőjének apja, Jos Verstappen eközben azt hangoztatja, Hamilton egyre jobban tart fiától: „A világbajnok egyértelműen Max nyomása alá került, ez abból is látható, hogy mostanában miket tesz. Miért reagál például különböző pletykákra? Meg azt is mondta, hogy a Honda-motor most már jobb, mint a Mercedes, de az egyenesekben nem hinném, hogy ez lenne a helyzet” – beszélt az idősebb Verstappen a Max jelentette növekvő fenyegetésről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: