Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 13. szerda
F1

Sainz büszke lehet a szezonjára

David Croft, a Sky Sports F1-es kommentátora a nyárra fordulva összegyűjtötte, kik nyújtották szerinte az eddig eltelt fél szezon során a legjobb teljesítményt. Naná, hogy helye volt rajta a spanyolnak.

Carlos Sainz azzal a McLarennel áll az összetett tabella hetedik helyén, amelyet a szezon elején még nem sokan vártak ennyire előre - a wokingiak mostanra stabilan a negyedik erő lettek a rajtrácson, ez pedig Sainz helyezésén is visszatükröződik, hiszen a spanyol vezeti a sort, ha levesszük az első három csapat hat versenyzőjét. Sőt, ki kell egyáltalán mindet venni a számításból? Hiszen a spanyol mindössze hat ponttal van lemaradva a nálánál sokkal jobb autóban, a Red Bullban ülő Pierre Gaslynál... Ez a teljesítmény megragadta a Sky Sports kommentátorának, David Croftnak is a figyelmét, aki elemzésében a harmadik helyre sorolta Sainzot az eddig eltelt futamokon látott forma alapján.

00119017_845

„Bár sokan valószínűleg azt említenék meg a McLarennel kapcsolatban, hogy az újonc Lando Norris 8-4-re vezet házon belül Carlos Sainz ellen, a pontokat vasárnap osztják, ebben pedig Carlos minden egyes előtte adódó lehetőségre könyörtelenül lecsapott. Kétszer is ötödik tudott lenni, Németországban és Magyarországon, ráadásul teljesen eltérő körülmények között, ami jól mutatja a fejlődést, ami Sainznál észrevehető. Vezére tud lenni a csapatnak.”

Az ítélet egyértelmű. „Büszke lehet arra, amit az első tizenkét versenyen produkált. Az egyetlen kiesés oka műszaki hiba volt, ráadásul Azerbajdzsán óta mindössze egyszer végzett a legjobb nyolcon kívül, ami lenyűgözően kiegyensúlyozott teljesítmény. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat nekünk például Gasly és Sainz csatája, mit tud kezdeni a helyzettel a McLaren.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?