DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Nem fogunk tudni nyugodtan pihenni

A Ferrari számára csalódást keltően alakul 2019. Stratégiai baklövések, megbízhatatlansági problémák és a tempó hiánya vezettek ide. Zsúfolt lesz a szünet a Ferrarinál.

A Ferrari hátránya már 150 pont a konstruktőri pontversenyben, s miután a világbajnoki címről már le is mondhatnának, sokkal inkább arra kell figyelniük, nehogy a Red Bull elkapja őket és ezzel még a második helyet is bukják.

Az egyéni tabellán Max Verstappen továbbra is előzi mindkét Ferrari-pilótát, s míg a holland már kétszer is felállhatott a dobogó legtetejére idén, addig a Ferrari újabb sikere Raikkönen tavalyi, USA Nagydíjon aratott győzelme óta várat magára, így kijelenthető, hogy a Ferrarinak van mit kijavítania a szezon második felében.



Sebastian Vettel azonban továbbra is bizakodó, és úgy gondolja, hogy a következő két helyszín, tehát Spa és Monza a Ferrarinak fognak kedvezni, a lassú, kanyargós Hungaroringgel szemben: „Ez a két pálya talán jobban fog feküdni nekünk. Az a célunk, hogy mi kontrollálhassuk a versenyt, ehhez viszont meg kell erőltetnünk magunkat.”

„Ahol jelenleg tartunk, az még elég messze van ettől. Nagyon zsúfolt nyári szünetünk lesz, nem gondolnám, hogy bármelyikünk elméje is nyugodtan tudna pihenni a kéthetes szünidő alatt, szóval szerintem lesz pár jó ötletünk, amivel visszatérünk a szezon második felére.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: