DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Újabb motorhibát produkált a Renault

A franciák egyetlen autója sem ért pontszerző helyre a Magyar Nagydíjon, így a csapat frusztráltan megy el a szünetre. Hülkenberg esélyesebb lett volna a top 10-re, de gond volt a motorjával.

Egyelőre messze elmarad a Renault idei teljesítménye a kitűzött céloktól. A Cyril Abiteboul által vezetett F1-es csapat a 2019-es szezonban a konstruktőri negyedik helyre pályázik, ám ehhez kétszer annyi pontra lenne szüksége, mint amennyit a szezon első felében összeszedett, így valószínűtlennek tűnik, hogy a közeljövőben ezt eléri. Pláne olyan versenyekkel, amilyet a Hungaroringen is teljesítettek.

 renault-hungp-20191



Pilótáik közül Nico Hülkenberg rajtolt az előkelőbb, 11. pozícióból, de a számításait hamar keresztülhúzta egy erőforrásban jelentkező probléma. A motorja nemes egyszerűséggel biztonsági módba kapcsolt, így a német számára a meglévőnél kevesebb lóerő állt rendelkezésére. "A verseny elejétől szenvedtünk az autó motorvezérlésével, ami körönként stabilan három tizedmásodpercembe került. Ez nehéz helyzetbe hozott, nem volt meg a tempónk a pontszerzéshez" - számolt be röviden a versenyéről.

"Nicóval a pontszerzés volt a célunk, de a motor biztonsági üzemmódja és a minimális gumielőnyünk miatt nem igazán működött a stratégiánk" - tette hozzá a csapatvezető, aki abból a pályán mutatott teljesítményből igyekszik motivációt nyerni, amit a másik pilótája, Daniel Ricciardo mutatott. Az ausztrál a szűk magyar pályán az utolsó helyről a tizennegyedikig kapaszkodott fel. 

"Az utolsó körig jót küzdött Magnussennel, ami azt mutatja, mekkora harcos is ő.  A nyári szünetben a pályán mutatott hozzáállásából kell merítenünk, mivel a szezon első fele számunkra messze elmaradt az elvárttól" - magyarázta Abiteboul.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: