DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Russell: Sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna!

Annak ellenére, hogy a csapat Robert Kubica révén megszerezte első pontját a 2019-es szezonban, George Russell elégedetlen: szerinte jobb gumiválasztásokkal sokkal többet kihozhattak volna a hockenheimi futamból, és talán ő is közelebb fért volna a húsosfazékhoz.

Az utolsó előtti biztonsági autós fázisnál a Német Nagydíj a következőképpen festett: George Russell a Williamsben a tizenharmadik helyen haladt, megelőzve Lance Strollt, aki aztán a 45. körben slickekre váltott az SC-periódus alatt. A kanadai aztán pillanatok alatt fel tudta melegíteni a gumijait, végül pedig, köszönhetően a bokszkáosznak, egy ideig vezette is a versenyt, végül pedig negyedik lett.

George Russellt végül csak a tizenegyedik helyen rangsorolták a büntetések után is, amelyek a két Alfát érintették, így, míg Robert Kubica megszerezte első pontját 2019-ben, az angol újoncnak erre továbbra is várnia kell, és nagy kérdés, mikor lesz erre legközelebb bármilyen esélye.

00119015_950



Sajnálja a futam alakulását maga az érintett is, aki szerint, ha csapata jobban dönt a gumikkal, nem csak Kubicának, hanem neki is összejöhetett volna valami sokkal jobb. „Szinte az egész versenyen (rossz gumin voltunk)! Interen akartam starolni, de esőgumikon tettük, aztán az első SC alatt meg maradtunk esőgumin, amikor interre kellett volna váltanunk. A verseny végén pedig már olyan volt a pálya, hogy én szerettem volna slick gumikat, de a csapat ezt végül nem vállalta be - persze valahol érthető is ez, a jelenlegi helyzetünkben, hiszen mindenki küszködött a slickeken” - dőlt a panasz a GP2 címvédőjéből.

Ettől függetlenül... „Lance előtt voltunk a kiállások előtt. Ő kiállt, mi nem, aztán másodikként jött ki belőle. Ez bizonyítja, mennyire rossz döntést hoztunk.”

Russell úgy érzi, talán lehetett volna erélyesebb. „Az autó borzalmas volt minden körülmény között, szóval rosszabb nem lett volna a helyzet, ha bevállaljuk a száraz gumikat. Lance bevállalta, aztán vezetett is és végül negyedik lett. Ezt látva nekünk is összejöhetett volna egy sokkal jobb eredmény.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: