DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért kapkodott a Red Bull a rajt előtt

Nagy volt a sürgés-forgás a Brit Nagydíj rajtrácsán Verstappen és Gasly autója körül: a csapat mindkét RB15 hátsó szárnyán repedéseket vett észre.

A Red Bull autói már a rajtrácson álltak, mikor előbb Max Verstappen, majd Pierre Gasly versenygépén rendellenességet fedeztek fel a szerelők: a hátsó szárny véglapjain észleltek repedéseket. A szárnyvéglapokat gyorsan ki kellett cserélni még a rajt előtt, a sietség pedig még nagyobb volt abból kifolyólag, hogy a startig érvényes parc fermé-szabály értelmében a csapatnak a versenyfelügyelők engedélyére volt szüksége a szerelés megkezdése előtt.



„Egyik ellenőrzést végző szerelőnk vett észre egy repedést Max hátsó szárnyán. Emiatt gyorsan jelentkeztünk, hogy megkapjuk az engedélyt a cseréjére” – mondta el az Autosportnak Christian Horner csapatfőnök arra a kérdésre, mi zajlott a rajtrácson. „Azután Pierre autóját is megvizsgáltuk, és ugyanazon a helyen kezdődő repedést láttunk. Ezért újra engedélyt kértünk, hogy mindkettőjüknél kicserélhessük. Ezt meg is kaptuk biztonsági megfontolásból, aztán elvégeztük a cserét.”

Horner hozzátette, hogy a Red Bull a kicserélt szárnyvéglapok mellett különleges ragasztószalagokkal is megerősítette az aerodinamikai elemet. A negyedik és ötödik helyen célba érő Gasly és Verstappen RB15-ösén a futam közben nem jelentkezett hátsószárny-probléma, de a csapat minden valószínűség szerint vizsgálni fogja a rendellenesség okát. A repedéseknek a pálya jellegéhez lehet közük, mivel a nagysebességű Silverstone-ban az egyik legnagyobb mértékű megterhelés éri az autók aerodinamikai elemeit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: