DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Nem tudom, miért kérdőjelezik meg, elég brit vagyok-e

Lewis Hamilton úton-útfélen kijelenti, mennyire szereti a hazáját, ám nagyon sokan nem tartják elég britnek azért, mert nem otthon él, és sok időt tölt az Egyesült Államokban.

Ha valaki látta Lewis Hamiltont bodysurfölni az elmúlt évek silverstone-i győzelmei után, valamint próbált az ötszörös világbajnok mondatai mögé látni a sikereket követően, egyértelműen azt érezheti, hogy Lewis Hamilton büszke az övéire, büszke a hazájára. A Brit Nagydíjon ugyan 2014 óta először nem pole-ból indulhat majd, de már az autóból kiszállva azt nyilatkozta, hogy az emberek rengeteg energiával töltik el őt.



Az időmérőt követő sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is képviseltette magát, Hamiltonnak egy olyan kérdésre is válaszolnia kellett, amely azt firtatta, hogy elég brit-e a rajongók szemében, ugyanis Monacóban él és sok időt tölt az Egyesült Államokban. „Nem tudom, nincs rá megfelelő válaszom. Kicsit bután hangzik, hiszen láttuk, hogy más fiatalok – például Jenson Button – is Monacóban éltek, mégsem kérdőjelezték meg ezt esetükben.”

„Akárhányszor visszatérek ide, egy gyönyörű vidéket látok, a motorsport és a Forma-1 gazdag történelmét. Itt van a családom, úgy érzem, itt van a szívem is, és teljesen britnek vallom magam. Ha körülnézünk itt, rengeteg sapkát látok a nevemmel, hihetetlen a támogatásuk” – mondta Hamilton.

„Úgy vélem, minden nap egy lehetőség arra, hogy fordítsunk a negatív dolgokon. Remélem, idővel egyre több pozitív dolgot tehetek ezért az országért: az emberek büszkén lengetik a brit zászlókat, melyeket ebben a sportágban senki sem emelt még magasabbra. Talán ez sem elég, meg kell néznem, mit tehetek még, a rajongóimnak viszont nagyon hálás vagyok a támogatásért” – tette hozzá a vasárnap hatodik hazai sikerére készülő pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: